Három „fekete sas” verte be az utolsó szöget a független Lengyelország koporsójába
2021. október 24. 11:30 MTI
226 éve, 1795. október 24-én osztották fel harmadik alkalommal a környező nagyhatalmak – Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom – egymás között Lengyelországot, amely ezzel több mint egy évszázadra eltűnt Európa térképéről.
Korábban
A Lengyel Királyság a 16. század közepén – az orosz fenyegetésre reagálva – egyesült a Litván Nagyfejedelemséggel, és ezzel a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államát hozta létre.
Az úgynevezett nemesi köztársaságot (Rzeczpospolita) sajátos politikai berendezkedése azonban gyakorlatilag gúzsba kötötte: a királyt a nemesség választotta, törvényhozói felhatalmazással kizárólag a rendi gyűlés, a szejm rendelkezett, ahol akár egyetlen nem szavazat elég volt ahhoz, hogy egy tervezet megbukjon (liberum veto).
A nemesi köztársaság az 1700-as évekre működésképtelenné vált, az ország az elhúzódó háborúkban a környező birodalmak játékszere lett. A „három fekete sas” (a porosz, az orosz és a Habsburg címerben felbukkanó jelkép) bekapcsolódott a lengyel trónért kirobbant örökösödési háborúba (1733-1738), amelynek végén az általuk támogatott szász választófejedelem került trónra III. Ágost néven.
Az 1764-ben Nagy Katalin orosz cárnő támogatásával trónra lépő II. Szaniszló Ágost megpróbálta átalakítani a gyengélkedő Rzecszpospolitát és megszüntette a liberum veto intézményét. Az előjogait féltő nemesség fegyvert ragadott, de az 1768-tól négy éven át tartó polgárháborúba bekapcsolódtak a területéhes szomszédok is, akik 1772. augusztus 5-én első ízben osztották fel egymás között a legyengült országot.
Oroszország livóniai és fehérorosz területekkel gyarapodott, a Habsburg Birodalom Kelet-Galíciát (Krakkó nélkül) és a Szepesség 13 városát kapta, Poroszország pedig a gazdag pomerániai partvidékkel gyarapodott, így létrejött szárazföldi összeköttetése Königsberggel (ma Kalinyingrád). A felosztással az ország 712 ezer négyzetkilométernyi területének mintegy egyharmadát, össznépességének 38 százalékát veszítette el.
A csonkítás kijózanítóan hatott a lengyelekre, Szaniszló Ágost felvilágosult reformokat vezethetett be. A szejm 1791-ben elfogadta a világ második polgári alkotmányát, amely egyebek mellett megszüntette a perszonáluniót, az országgyűlésnek felelős minisztérium kezébe helyezte a kormányzást, megszüntette a választott királyságot, felfüggesztette a liberum veto intézményét és bevezette a többségi döntést.
A változásokat ellenző, a targowicai konföderációba tömörült arisztokrácia a reformoktól ugyancsak megrettent orosz cárnőhöz fordult, annak védnöksége alá helyezte magát. II. Katalin 1792 májusában százezer fős sereget küldött a lengyel király ellen, akit a poroszok is hátba támadtak. II. Szaniszló Ágost a vérengzés elkerülése érdekében csatlakozott a targowicai konföderációhoz, az új alkotmányt felfüggesztették.
Lengyelországot 1793. január 23-án másodszor is megcsonkították: Oroszország ekkor kapta meg Litvánia keleti részét, egész Fehéroroszországot és Kelet-Ukrajnát, Poroszország pedig az úgynevezett Dél-Poroszországot, benne többek között Gdańskot és Toruńt.
A lengyel királyság egykori területének középső, 240 ezer négyzetkilométernyi sávjára zsugorodott össze. A nemzeti megaláztatást fokozta, hogy az első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jóváhagyatták a szejmmel a határváltozásokat. 1794 márciusában Tadeusz Kościuszko, az amerikai függetlenségi háború hőse vezetésével nemzeti felkelés tört ki a megszállók ellen.
A létszámban és hadfelszerelésben is hátrányban lévő lengyel sereg több hónapon át sikeresen tartóztatta fel az intervenciós erőket, de 1794 novemberében Maciejowice mellett döntő vereséget szenvedett. A felkelés leverése után a három beavatkozó nagyhatalom bejelentette igényét a Rzeczpospolita végső területi felosztására és ezzel megszüntetésére. E harmadik alkalommal már a szokásos színjátékot sem rendezték meg a szejm hozzájárulásának kikényszerítésével.
Az 1795. október 24-én véglegesített szerződés értelmében a Habsburgok megszerezték Nyugat-Galíciát, Mazóvia déli részét és Krakkó városát, a porosz Hohenzollernek birodalmához került Új-Kelet-Poroszország, azaz Mazóvia megmaradt része Varsóval, a Visztula, a Bug és a Nyeman közötti területek, valamint Új-Szilézia, míg Oroszországnak jutottak az addig még lengyel kézen lévő litvániai, valamint a Nyemen és a Bug folyótól keletre fekvő lengyel területek.
A győztesek II. Szaniszló Ágostot lemondásra kényszerítették, majd Pétervárra internálták és megállapodtak abban, hogy a felosztott állam nevét és uralkodói titulusát mindörökre a feledés homályába taszítják.
Napóleon ugyan tizenkét év múlva a Varsói Hercegség formájában újjászervezte a lengyel államot, ám az 1814-1815. évi bécsi kongresszus ennek nyugati részét Poroszországhoz csatolta, Krakkót „szabad várossá” nyilvánította, a maradék terület pedig Lengyel Királyság (Kongresszusi Lengyelország) néven a cári birodalom része lett.
Ezt követően több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Lengyelország 1918-ban visszanyerje független államiságát.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap