Hantai Simon modern műremekével gazdagodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye
2023. október 9. 11:21 MTI
Hantai Simon Sárga tabula című remekművével gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. A világhírű magyar-francia festő özvegyének adományaként érkezett, monumentális festmény csütörtöktől október 15-ig látható a Szépművészeti Márvány csarnokában.
MTI / Szigetváry Zsolt
Korábban
„Hantai Zsuzsa fantasztikus alkotással lepte meg nemcsak a múzeumot, de Budapestet és Magyarországot is” – méltatta az adományozást a festmény csütörtöki ünnepélyes átadásán az intézmény főigazgatója.
Baán László kiemelte: Hantai Simon életművének kiemelkedő darabjával gazdagodott a Szépművészeti Múzeum, amely már 1948-ban vásárolt az akkor fiatal művésztől.
Baán László az MTI-nek elmondta, a Sárga tabula nemcsak jelentőségét, de értékét tekintve is kiemelkedő helyet foglal el a Szépművészeti szerzeményeinek sorában: a jellegzetes, hajtogatásos, úgynevezett pliage technikával készült kép a műtárgypiacon több száz millió forintot érne.
Mint hozzátette, ez a monumentális (301 x 489 cm-es) alkotás is az Új Nemzeti Galéria megépítésének szükségességére mutat rá.
A Liget Budapest projekt keretében, az egykori Petőfi Csarnok helyére tervezett kiállítóhely megvalósítása a gazdasági válságból való kilábalást követően, előreláthatólag 2024-25-ben kezdődhet meg – közölte a főigazgató.
Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze elárulta, hogy a Sárga tabula végül nem fért be abba a terembe, ahol kiállítani tervezték, ezért az épület Márvány csarnokában mutatják be a közönségnek.
Mint felidézte, Hantai Simon és a Szépművészeti Múzeum kapcsolata régi múltra tekint vissza, hiszen az intézmény már a művész 1948-as disszidálása előtt megvásárolta annak egyik önarcképét, utána azonban évtizedekre megszakadt a kapcsolat.
A már idős Hantait ezért mélyen megérintette, amikor a Szépművészeti ismét azzal kereste meg, hogy vásárolna tőle. A festő ezt követően nyolc művét is a budapesti múzeumnak ajándékozta, leveleket is rejtve a képekbe; ezek a munkák a Szépművészeti 2022-es Hantai-kiállításán voltak láthatók – emlékeztetett Geskó Judit.
Daniel Hantai, a művész fia és hagyatékának egyik gondozója felidézte, hogy édesapja Bián (ma Biatorbágy része) született 1922-ben, festészeti tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Fősikolán folytatta. Egy 1944. március 15-én elmondott beszéde miatt a németek letartóztatták, ezért 1945 után hősként ünnepelték.
A következő néhány év az alkotói szabadság légkörét hozta el, Hantai azonban rövidesen úgy érezte, ismét „szűkülni kezd a tér”, így feleségével együtt 1948-ban Párizsba emigrált. Életműve nagy részét Franciaországban hozta létre, nem tekintett azonban magára sem franciaként, sem magyarként – közölte.
Daniel Hantai az adományozott képről szólva elmondta, hogy a Sárga tabula 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum retrospektív kiállításán volt látható, de szerepelt a párizsi Fondation Louis Vuitton által a Hantai születésének centenáriumára rendezett, nagyszabású tárlaton is.
Az 1980-ban készült Sárga tabulával immár teljes az ív a Szépművészetiben Múzeum gyűjteményében a fiatalkori Hantai-alkotásoktól az érett remekművekig – mondta el Daniel Hantai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05