Haláláig nem adta fel céljait Madagaszkár magyar királya

2023. május 23. 20:20 Múlt-kor

A nyugodt, letelepedett élet nem volt kenyere, ezért mindig új kalandokat keresett a 18. századi magyar világutazó, Benyovszky Móric. Az európai udvaroknál, de még Amerikában is támogatókat keresett, de csak kevesek látták meg a potenciált vállalkozásaiban. Európából indulva Kamcsatkán keresztül Makaóra, majd Madagaszkárra jutott, de egy véletlen folytán még Brazíliába is ellátogatott. Madagaszkár egykori királya 1786. május 23-án, 237 éve hunyt el.

Korábban

Vargabetűkkel Madagaszkárig

Benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric a Nyitra megyei Verbón (ma Vrbové, Szlovákia) látta meg a napvilágot. Születési dátumáról a mai napig nem született konszenzus, emlékiratai szerint 1741. szeptember 20-án, de egyes történészek szerint csak 5 évvel később, 1746-ban született. Az esetleges „hamisítás” indítékául az szolgálhatott, hogy a hétéves (1756-tól kezdődő) háborúban játszott szerepét felnagyítsa. Édesapja lovassági tábornok, anyja bárónő volt, ő maga már tizenévesen katonáskodni kezdett.

Édesapja 1758-as halálát követően rokonai kiforgatták örökségéből, így lényegében földönfutóvá vált. Fegyverrel próbálta jussát visszaszerezni, ezért Mária Terézia az eset alapos kivizsgálása nélkül száműzte. Lengyelországban élő nagybátyja hívására annak birtokán telepedett le, és feleségül vette Hönsch Zsuzsannát.

Hollandiai és angliai útjain kitanulta a hajózást, majd 1768-ban csatlakozott az orosz befolyás ellen alakult lengyel nemesi konföderáció seregeihez, haditettei révén ezredesi, majd tábornoki rangig jutott. 1769. május 20-án orosz fogságba esett, s Kazanyba deportálták. Innen megszökött, ám ismét elfogták, s ekkor már a távol-keleti Kamcsatkába, Bolsereck telepre száműzték.

Itt viszonylagos szabadságra tett szert, nyelvekre tanította a helyi kormányzó gyermekeit, a cári kereskedőkkel és tisztviselőkkel sakkpartikat vívott, sőt még iskolát is alapított. Jó hírnevét és tekintélyét kihasználva 1771 áprilisának végén lázadást szított az elítéltek között, 96 társával elfoglaltak egy felfegyverzett hajót, és megszöktek.

Először Amerika felé indultak, de emberei fellázadtak: a zendülésen Benyovszky diplomáciai ügyességét kihasználva lett úrrá. Ezután a Bering-szoros bejáratát érintve a beszámolók szerint Alaszka és az Aleut-szigetek partjai mentén értek el Japánba, de valószínűbb, hogy csak a Kuril-szigetekig jutottak el. Ezután Formosába (Tajvan), végül Makaóra hajóztak tovább, ahol a szökevények a hajó eladásából jutottak pénzhez, majd Isle de France (a mai Mauritius) és Madagaszkár szigetének érintésével Franciaországba utaztak.

Benyovszky Móric tajvani kalandja

Benyovszkynak sikerült kieszközölnie, hogy XV. Lajos fogadja. Azt javasolta a királynak, hogy Franciaország gyarmatosítsa Madagaszkárt. Megnyerő modorával hamar meggyőzte az uralkodót, de sikerében arisztokrata származása is közrejátszhatott: az emigráns nemes kinevezésével a franciák az osztrák uralkodó orra alá is borsot törhettek.

Madagaszkár gyarmatosítása már régóta tervben volt, első állandó telepek az 1640-es években létesültek. A 18. századra stratégiai jelentősége mellett az is vonzóvá tette a szigetet, hogy kiváló lehetőséget biztosított fűszerek, kávé, sőt a cukornád termesztésére is.

Benyovszky 1773 áprilisában indult el küldetésének teljesítésére. Útközben kikötött a mai Mauritiuson, ahol a helyi kormányzó már a kezdetektől fogva árgus szemmel figyelte a magyar származású kalandor minden lépését. Ez nem tartotta vissza, így végül 250 emberével 1774 februárjában szállt partra, s megalapította Madagaszkár „fővárosát”, Louisbourg telepét. Jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le.

Benyovszky igyekezett magát úgy beállítani, mint aki ösztönös diplomáciai érzékének köszönhetően nem a korábbi erőszakos gyarmatosítási hagyományokat folytatta, hanem szabadságeszményével megnyerte a helyi törzsek, a malgasok bizalmát. Elbeszélése szerint megtanította őket írni-olvasni, s annyira megszerették, hogy 1776-ban királlyá választották. Korát messze meghaladva kezdeti rendelkezései között szerepelt egy olyan tanács felállítása, amelybe a helyi őslakosság is delegálhatott tagokat.

Ez nagyrészt fikció, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy nem választották királlyá, és a helyi törzsekkel kötött szövetségekkel is inkább a leendő francia gyarmatosítás érdekeit szolgálta, semmint humanitárius céllal nyújtott segítséget a helyi őslakosoknak.

Kísérlete megbukott – saját tolmácsolásában irigyei befeketítették –, ezért hiába utazott „haza” Franciaországba, ott már nem lelt támogatókra. Időközben Mária Terézia megkegyelmezett neki, így tőle remélve támogatást hazautazott szülőföldjére. Madagaszkári kudarcáról így számolt be a Jókai Mór által magyarra fordított emlékirataiban:

„E körülmények be fogják bizonyítani, hogy azon nagyon csekély eszközök dacára, amelyek rendelkezésemre bocsáttattak, sikerült barátsági és szövetségi szerződést kötnöm e terjedelmes sziget lakóinak nagyobb részével és következőleg, ha, amint bátran mondhatom, a miniszter nem hagyott volna el teljesen, ami mindazon nyomorok, betegségek és halandóság forrása volt, amelyeket nekem és embereimnek elszenvednünk kellett, Madagaszkár szigete mint Franciaország szövetségese oly hatalommá lett volna, amely képes lenne támogatni az Isle de France és a Bourbon-szigeteken levő gyarmatokat.”

következő oldal 1 / 2