Hadigépeivel vonhatta magára a rómaiak haragját Arkhimédész
2023. szeptember 12. 14:20 Forisek Péter
Korábban
Magasba emelt hajók
Szürakuszai védelmi rendszere az i. e. V. századtól kezdve épült. A várost nemcsak vastag falrendszer, hanem erődök és bástyák sokasága védte, a kikötőt pedig a korszak egyik legerősebb flottája őrizte.
Marcellus az első időszakban a tenger felől akarta bevenni a várost, ezért a hajókról indítottak támadásokat. A hajókra faltörő gépeket szereltek, Plutarkhosz szerint nyolc hadihajót egymáshoz rögzített, és azokon óriási gépeket állíttatott fel.
A város lakói már elveszettnek hitték magukat, amikor Arkhimédész is bevetette a saját hadigépeit. Egyrészt maga is óriási kőhajítókat épített, amelyek folyamatosan kőzáport zúdítottak a római flottára, így rongálva meg, illetve süllyesztve el a hajókat. Másrészt különféle, a falakhoz erősített romboló- és emelőszerkezetekkel tartóztatta fel a hadigályákat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A falak tetejére erősített gerendákat a védők kifordították, amitől azok a magasból nagy erővel a hajók fedélzetére zuhantak, és összezúzták azokat. Más hajókra nagy erővel hatalmas vastüskéket engedtek, amelyek a fedélzetbe csapódva foglyul ejtették a hajót, majd egy emelőszerkezettel a magasba emelték és a sziklákhoz csapták, vagy visszaengedték a tengerbe.
Olykor a Szürakuszai falait támadó hajók feldöntésére használt szerkezettel az ostromlók soraiból egy-egy katonát is az égbe repítettek
Arkhimédész itt a hadászatban alkalmazta korábbi, a csigákkal és a csigasorokkal kapcsolatos megfigyeléseit. Még a háború előtt azzal ejtette bámulatba II. Hierónt, hogy a tengerparton egy olyan csigasort állított fel, amely áttételek segítségével lehetővé tette, hogy Arkhimédész egymagában kihúzza a sekély vízbe a szürakuszai flotta zászlóshajóját. Egy másik alkalommal azzal kérkedett, hogy ha a zsarnok mutatna neki egy szilárd pontot, akkor még a Földet is kimozdítaná a helyéről.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![hadtörténet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/135.jpg)
hadtörténet
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Nem tudta megtartani nápolyi hódításait I. Lajos magyar király
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Gettysburgnél szertefoszlott Lee tábornok verhetetlenségének mítosza
- Máig nem kötött békét egymással a két koreai állam
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap