Gyermekkorában a kis gyufaáruslány sorsa fenyegette Hans Christian Andersent
2022. augusztus 4. 11:50 MTI
147 éve, 1875. augusztus 4-én halt meg Hans Christian Andersen dán író, a világ meseirodalmának egyik legnagyobb alakja. Legismertebb meséi, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt váratlan sikert arattak.
Korábban
Odense nyomornegyedében született 1805. április 2-án. Korán elhunyt apja házaló cipész, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja cseléd volt. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte.
„Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna...” – írta az Életem meséje című művében. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte „úri passzióját”, s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. A fiút azonban továbbra is csak a könyvek és a színház érdekelték, és tizennégy évesen Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.
Kezdetben csekély fizetség ellenében egy fiúkórusban énekelt, de amikor a hangja mutálni kezdett, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, érthetően csekély sikerrel.
Helyzetében 1823-tól mutatkozott némi javulás: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, és felfedezte tehetségét. Vállalva a taníttatás költségeit, 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki – bár sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától – kitűnőre érettségizett.
1828-ban kezdte meg tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első értékesnek tartott művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E.T.A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese elhozta számára a várt sikert.
Ezt követően Andersen élete szinte állandó utazással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, 1833–1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott. 1835-ben, itáliai útjáról hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű regényét (A rögtönzőművész), majd nem sokkal később megjelentette meséinek első kötetét Mesék gyermekeknek címmel.
Az első meséket tulajdonképpen egy Ida Thiele nevű kislánynak, a dán Művészeti Akadémia titkára lányának kezdte írni. Később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony füzetek formájában adta közre őket. Első füzeteiben népmesékből, népi legendákból, babonás történetekből indult ki, a későbbi füzetekben már túlnyomórészt a saját meséit adta ki.
1860-as fotó a meseíróról
A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt nem várt sikert aratott. Meséit csaknem száz nyelvre lefordították, alakjai a társművészeteket is megihlették.
Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a szomorú, sokszor komor hangvételű, többnyire boldog befejezés nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek még ma is – talán azért, mert bár Andersen a gyermekek közvetlen tapasztalatait meghaladó élethelyzetekről, érzésekről, eszmékről írt, a gyermeki szemléletmódot mindvégig megőrizte.
A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem. Az 1840-ben megjelent A mulatt című darabjának langyos fogadtatása után azonban hosszú időre lemondott a drámaírói karrierről. Ismét útra kelt, 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben örökítette meg. 1841-ben a Dunán hajózva néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. „Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában.
Útjai során előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik hozzá hasonlóan alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedte, dolgozta át. Különc természetéről, agglegényéletéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek, és suttogtak rejtett homoszexualitásáról is.
Életének utolsó éveiben elismert ember lett: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben.
Az 1860-as évek közepétől már sokat betegeskedett, a felejthetetlen mesék szülőatyja májrákban halt meg 1875. augusztus 4-én Koppenhágában. Szülővárosában, Odensében található az emlékének szentelt múzeum, koppenhágai lakóházát műemlékké nyilvánították. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) 1956-ban alapította meg az Andersen-díjat, amellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Az Egyesült Királyság legnehezebb időszakában uralkodott VI. György
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén
- Háromszáz évig álltak háborúban az észak-amerikai telepesek és az indiánok
- Amerikában is hódított szellemességével Oscar Wilde
- Zajos sikere volt a „csendes Beatle” George Harrisonnak
- Szoknyával a politikában – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.