Gyerekharcos múmiáját rejtette a titokzatos nyírfakéreg-koporsó
2015. július 20. 16:11
A tudósok nemrég feltárták azt július elején Szibériában - az északi sarkkörtől nem messze fekvő Szalehard városa közelében található rejtélyes Zelenij Járnál - talált nyírfakérget, amelynek felfedezésekor a kutatók úgy gondolták, egy múmia fekszik benne. Feltevésük beigazolódott, a különös koporsó ugyanis egy bronzkori gyermekharcos maradványait rejtette. Bár az északi fekvése ellenére Perzsiához köthető, titokzatos középkori civilizációhoz tartozó Zelenij Járnál már korábban is számos régészeti leletek találtak, 2002 óta ez az első, itt felfedezett múmia.
Korábban
A tudósok először MRI-vigzsálatok segítségével tanulmányozták a nyírfakéreg tartalmát, majd elkezdték felbontani a "fakéreggubót." Kiderült, a holttest a ráhelyezett réz- vagy bronzlemezeknek köszönhetően - a jobb kezet és a lábakat kivéve - szinte teljes egészében mumifikálódott. A koporsó egy 6-7 éves kisfiú maradványait rejtette. "Azért gondoljuk úgy, hogy egy fiú volt, mert egy kis bronzbaltát, valamint néhány éles szerszámot is találtunk a test mellett, amelyeket egyelőre nem tudtunk beazonosítani."
A test két rétegbe volt beburkolva: rénszarvasprémbe, valamint egy puhább anyagba, de a kutatók csak azután tudják megmondani, hogy milyen állat prémjéről van szó, ha Jekatyerinburgban részletesen elemezték az ősi takarót. A régészek a maradványok mellett egy medvealakú medált, egy kis bronzbaltát, valamint bronzgyűrűket is találtak. A tárgyak alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a fakéregkoporsó nem egy szegény fiú maradványait rejtette.
Natalia Fjodorovna régész felhívta rá a figyelmet, hogy ha összehasonlítjuk a korábban a területen talált gyermekmaradványokkal, sok hasonlóságot találunk, többek között azt, hogy minden gyermeket ruha nélkül, prémbe bugyolálva temettek el. Eltérések mutatkoznak azonban a koporsóként szolgáló fagubó felépítésében, és az is ritka, hogy ennyi tárgyat találjanak egy gyerekmúmia mellett - tette hozzá a kutató. A tudósok jelenleg egy második MRI-vizsgálatot folytatnak annak érdekében, hogy további részletek is kiderüljenek a formabontó leletről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05