Gyakran a biztos halálba toloncolta ki Spanyolország a „nemkívánatos” mór leszármazottakat
2020. október 16. 11:49 Múlt-kor
Korábban
A keresztény szemszög
A spanyol Habsburg uralkodók és a moriszkók kiűzését régóta követelő befolyásos hangok felfogásában a tömeges kitoloncolás dicsőséges, Isten által elrendelt megtisztulás volt. Az ő szemükben egy árulásra és eretnekségre hajlamos elemet távolítottak el a spanyol társadalomból, és a gyűlölt muszlim múlt utolsó maradványaitól is megtisztították az országot.
1609 viharos őszén Valenciában a rendelkezés támogatói, mint például Juan de Ribera valenciai érsek vagy a történetíró Jaime Bleda domonkos szerzetes, a király dicshimnuszait zengték, amiért végre fellépett a gyökeret eresztett belső ellenséggel szemben, amely szerintük továbbra is csökönyösen „Mohamed szektáját imádta” a száz évvel korábbi áttérés óta.
Bleda szemtanúja volt a valenciai kitoloncolásnak, és állítása szerint a látottak csak megerősítették meggyőződését: szerinte a moriszkók táncolva és énekelve érkeztek a tengerhez, amelybe többen be is sétáltak térdig vagy derékig, köszönetet mondva Allahnak felszabadulásukért.
III. Fülöp és miniszterei igen hasonló fényben látták a moriszkókat. A döntést megelőző számos tanácsülésen, amelyen a „moriszkókérdést” vitatták meg, a magas rangú papok és miniszterek egyaránt úgy érveltek, a moriszkók elegendő időt kaptak már arra, hogy „jó és hűséges keresztényekké” váljanak, azonban egyöntetűen elutasították az új hit őszinte felvételét.
Többük állítása szerint a moriszkók nem voltak hálásak a számos türelmi időszakért, amelyet kijelöltek a hivatalos áttérésük óta, és az inkvizíció erőfeszítései ellenére továbbra is a muszlim hitet gyakorolták.
Más tanácsadók ötödik hadoszlopként látták a moriszkókat, akik titokban a spanyol korona muszlim és protestáns ellenségeivel működtek együtt, valamint az észak-afrikai kalózokkal. Egyesek az inkvizíció által „leleplezett” összeesküvéseket hozták fel bizonyítékként, mások a II. Fülöp idején zajlott alpujarrasi lázadást (1568-1571): amikor a granadai moriszkóknak megtiltották anyanyelvük használatát és szokásaik gyakorlását, Granadában és a környező hegyvidéken fegyveres lázadás robbant ki, amelynek során számos atrocitást követtek el a keresztény lakossággal szemben, továbbá török és észak-afrikai önkéntesek is csatlakoztak hozzájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap