Főszerepben, vastaps nélkül – amikor az argentinok korrupt bíróval győzték le a magyarokat a vb-n
2018. június 14. 10:57 Múlt-kor

Tizenkét keserű év után a magyar válogatott újra kiharcolta a világbajnoki részvételt. Méghozzá soraiban olyan klasszisokkal, mint Nyilasi, Törőcsik, Fazekas, Tóth András, Várady – érthetően nagy volt itthon a várakozás 1978 nyarán, s talán még nagyobb a bizakodás. Készültünk tehát a nagy fellépésre, amelyen végül sikerült is főszereplővé lennünk. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy negatív főszereplővé.
Korábban
A vendéglátó országban, Argentínában korábban egy katonai junta vette át a hatalmat úgy, ahogy a junták szokták: börtönnel, kivégzéssel, megfélemlítéssel. Ennek nyomán a hollandok egyenesen a távolmaradáson gondolkodtak, végül mégis az indulás mellett döntöttek. Meglehet, az újabb döntőbeli bukások után ezt végül mégiscsak megbánták. Nem hezitált azonban az argentin válogatott, s még kevésbé az argentin kormányzat. Utóbbi nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a vb-t csak ők nyerhetik, s a maguk részéről mindent meg is tesznek e cél érdekében.
S valóban, a krónikákba minden idők legkorruptabb labdarúgó-világbajnokságaként került be az 1978-as. A mieink nyitómeccsén – legalábbis az elején – azonban ebből még nem sok látszott. Bátran léptünk pályára a vendéglátók ellen, vezetést is szereztünk. Ám csakhamar saját bőrünkön érezhettük, ezen a vb-n a gauchókon kívül másoknak nem lehet sok keresnivalója. A mérkőzést vezető portugál Garrido a kék-fehérek legdurvább megmozdulásait is elengedte, míg a magyaroknál azt is megtorolta, amit nem kellett volna.
Mindennek meg is lett a következménye, elbizonytalanodó csapatunkat végül 2 : 1-re megverte a hazai gárda, ráadásul szinte az utolsó pillanatokban Törőcsik és Nyilasi idegei is felmondták a szolgálatot. Törlesztettek, mindkettőjüknek villant a piros lap. (Másnap a világsajtót bejárta a fotó: Nyilasi a pályáról leballagva félre nem érthető, egyezményes kézjellel fejezi ki véleményét a közönség felé.) Két újabb vereséggel (a franciák és az oalszok ellen) ki is estünk, az argentinok viszont furcsábbnál furcsább meccsek sorával jutottak a döntőbe.
A sorból kiemelkedett a Peru elleni 6 : 0-ás összecsapás, amelyen a házigazdáknak négy góllal kellett nyerniük, hogy a brazilok előtt bejussanak a döntőbe. Utólag dollármilliókról és Perunak kiutalt több tízezer tonna gabonáról szóltak a pletykák. Tény: a meccsen a peruiak gyakorlatilag visszafelé futballoztak.
Nem tettek ilyet a hollandok a fináléban, ám az utolsó percekben 1 : 1-nél egy centikkel célt tévesztett Rensenbrink-fejes megpecsételte a sorsukat, a hosszabbításban ők kaptak még kettőt, s zsinórban másodszor veszítettek el világbajnoki döntőt.

További érdekességeket olvashat az elmúlt vébékről a Múlt-kor nyári mellékletében
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Kabos Gyula amerikás évei 18:05
- Váratlanul érte a németeket a Moszkvát védő szovjet sereg ellentámadása 15:05
- A hangját vetette be a nácik ellen a háború alatt Marlene Dietrich 14:20
- Budapesten tanácskoznak a múzeumok jövőjéről az etnográfia nemzetközi képviselői 13:18
- A Bermuda-háromszögben eltűnt repülők mentésére küldött hidroplánnak is nyoma veszett 09:50
- Ritka festmények, kerámiák és a magyar történelem relikviái a BÁV 82. Művészeti Aukcióján 08:40
- 3000 receptes szakácskönyvet is kiadott A három testőr szerzője 08:20
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe tegnap