Folyamatos harc az idő vasfogával az athéni Akropolisz megóvása
2021. június 6. 17:02 Múlt-kor
Korábban
Az ellenségek: a turista meg a rozsda
Miután az európaiak elveszítették Athént, az Akropoliszról alkotott képük csak a klasszikus ókori művekben található leírásokra korlátozódott. Ez azonban a 18. századtól kezdve változni kezdett, az angol arisztokraták körében például divattá vált végigjárni az ismert ókori helyszíneket, és onnan „emléket” hozni magukkal.
Ebben az időszakban ezért jelentős mennyiségű kőanyagot vittek el az Akropoliszról. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan már a 18. században elkezdték felmérni a romokat, ekkor készültek el az első képek is a helyszínről, ami megkönnyítette a későbbi rekonstrukciókat.
Amikor Görögország független lett, az Akropolisz kapcsán az a koncepció győzedelmeskedett, amely nem királyi palotát, hanem múzeumot álmodott a tetejére. A cél az volt, hogy a periklészi aranykort rekonstruálják, ám ehhez először is nagy felületen elvégzett régészeti ásatásokra volt szükség.
Ezt Panagiotis Kavvadias és Georg Kawerau vezetésével végezték el, akik a szikláig leástak, „megszabadítva” az Akropolisz épületeit a keresztény és a török korszak emlékeitől is. A máig meghatározó látkép, a Parthenonnal, az Erekhteionnal, a Propülaiával és a Niké-templommal ekkor alakult ki, ám ez egyúttal azt is jelentette, hogy a periklészi korszakon kívül eső emlékek nagymértékű pusztulásnak lettek kitéve.
A feltárások és a később történt felújítások a korszak tudományos követelményeinek megfeleltek, ám a modern műemlékvédelem szempontjainak már nem. Ez különösen vonatkozik arra az időszakra, amikor 1921 és 1933 között Nikolaos Balanos mérnök volt az Akropolisz megújulásáért felelős program vezetője. A különböző kőtömböket összefogó bronzkapcsokat például acélkapcsokkal pótolták és Portland cementet használtak habarcsként. Ezek az anyagok azonban egy idő után elkezdtek pusztulni és rozsdásodni, ezzel együtt pedig azok az ókori emlékek is, amelyekhez hozzáépítették őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap