Férfiruhában harcolt, majd tiszttársához ment feleségül Lebstück Mária
2020. augusztus 15. 13:57 Múlt-kor
190 éve, 1830. augusztus 15-én született Zágrábban Lebstück Mária, aki – Lebstück Károly álnéven – az 1848-as bécsi forradalomban, majd a magyar szabadságharcban fegyverrel vett részt, több alkalommal kitüntetve magát a harcban bátorságával és tettrekészségével. Egyszerű katonából idővel huszártisztté avanzsált, egészen főhadnagyi rendfokozatig jutva.
Korábban
Lányból katona
Kereskedőcsaládba született, 13 éves korától Bécsben tanult, ahol rokonánál, Simunich Boldizsárnál lakott. 1848. március 13-án, a Metternich kancellár menesztését követelő tüntetésből kitört forradalomhoz csatlakozva eleinte koszorúkat font a harcoló ifjaknak, majd március 15-étől maga is fegyvert fogott: pénzzé tette fülbevalóját, ebből férfiruhát vásárolt, és haját a ruhákat adó cipész felesége rövidre nyírta.
A bécsi forradalom leverése után ismét női ruhában, gyalog indult el Magyarország felé, hogy menedékre leljen Győrben lakó nénjénél. Vimpácnál a lebontott Lajta-híd megmaradt korlátján egyensúlyozva jutott át a folyón, azonban a túlsó oldalon a magyar nemzetőrök kémnek vélték, és foglyul ejtették, azonban a faluban, ahová vitték, a bíró szabadon engedte.
Sopronba érkezve úgy tűnt, elakadt, mivel útlevél nélkül senkit nem engedtek tovább a magyar csapatok, azonban harc bontakozott ki a császári erőkkel, amit kihasználva Lebstück tovább folytatta útját. Útközben felvette két, szintén Sopronból menekülő kocsis, azonban a befagyott Kis-Rábán való átkelés közben beszakadt a jármű alatt a jég.
A közelben tartózkodó honvédek mentették ki a társaságot, egyikőjük ráadta Lebstückre saját kabátját, és az őrtűz mellé ültette, amíg ruhái megszáradtak. Ezt követően visszaöltözött, és gyalog folytatta útját Győrbe.
A városba érkezte utáni harmadik napon megtudta, hogy korábbi bécsi parancsnoka, Giron György is a város egyik fogadójában vendégeskedik. Nénje otthonának biztonságát hátrahagyva ismét felcsapott katonának a magyar ügyhöz csatlakozó „német légióban”. Még aznap beosztották őrszolgálatra Görgei főhadiszállása elé.
A korai harcokban a német légió nem tüntette ki magát – rendszerint megfutamodásra kényszerítették őket a császáriak –, „Lebstück Károlynak” azonban ez nem szegte kedvét. Görgei téli hadjárata alatt többször éjszakai harcban segített visszaverni az ellent, ekkor már a tiroli lövészek sorait erősítette. Guyon Richárd parancsnoksága alatt a híres branyiszkói győzelemből is kivette a részét.
Később, mikor őt bízták meg egy személyben 200 hadifogoly Debrecenbe szállításával, egy ottani vendéglőben egykori bécsi udvarlója, eddigre szintén honvédtiszt felismerte. A társaság annál szívélyesebben üdvözölte Károlyt, akiről kiderült, hogy Mária.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.