Felvonulással emlékeztek az SS egykori lett katonáira
2015. március 17. 10:18 MTI
Rigában az idén is felvonulással emlékezett meg egy csoport hétfőn azokról a lettekről, akik egykor a náci párt fegyveres alakulata, a Waffen-SS tagjaként a Szovjetunió ellen harcoltak a második világháborúban.
Korábban
A mintegy 1000-1500 menetelő a tiltakozók füttyszava közepette a városközpontban lévő az 1935-ben emelt Szabadság-emlékműhöz vonult, koszorúzott és dalokat énekelt. A tiltakozók szerint a megemlékezők valójában a nácizmust dicsőítik, és megsértik több millió áldozatának emlékét. A lett Waffen-SS légióban 140 ezren harcoltak.
A ceremónia után a tiltakozók egy kis csoportja - közülük többen az orosz kisebbséghez tartozók - vegyvédelmis jelmezbe öltözve, jelképesen "fertőtlenítette" az emlékmű környékét, és a náci bűntettekről szóló fotókat tartott a magasba.
Ilyen meneteket 1990 óta tartanak Rigában, azzal az indokkal, hogy ezek a katonák a Vörös Hadsereg ellen védték Lettországot. A megemlékezés nagy főfájást okoz a jelenlegi lett vezetésnek. Lettországot a Szovjetunió és a náci Németország is megszállta a háborúban. A Waffen SS-en belül létrehozott lett légióban kényszertoborzottak és önkéntesek is szolgáltak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2010/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/626.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap