Felszámolta a török Trianont, és nyugat felé vezette országát Atatürk
2023. november 10. 13:20 MTI
85 éve, 1938. november 10-én hunyt el Musztafa Kemal Atatürk, a modern török nemzetállam megteremtője. A nagy reformer kísérletezett a demokráciával is, amikor ellenzéki pártot engedélyezett egy régi barátja vezetésével, de a párt túlzott népszerűsége miatt gyorsan betiltatta azt.
Korábban
1881. május 19-én született Szalonikiben (ma Thesszaloniki, Görögország). Apja katonának szánta, jelképes módon már bölcsője fölé kardot akasztott. A katonai akadémián kitűnt a matematikában, az irodalomban és a francia nyelvben, ezért kapta tanárától a Kemal (tökéletes) nevet. A vezérkari főiskola elvégzése után a szultán elleni szervezkedésbe kezdett, ezért Damaszkuszba helyezték.
Szalonikibe visszajutva tagja lett az ifjútörökök mozgalmának, a II. Abdülhamid szultánt lemondató forradalomban már aktív szerepet játszott. Ellenezte az új vezetés németbarát irányvonalát, de az első világháborúban – noha a hadba lépést ellenezte – ő szervezte meg a Dardanellák védelmét. Győzelmei nyomán Isztambul megmentőjeként ünnepelték, ezredessé léptették elő, csatákat nyert az orosz és a szíriai fronton is már tábornoki rangban és pasaként.
Világháborús veresége nyomán Törökország nemcsak régi hódításait vesztette el, hanem az a veszély fenyegetett, hogy az anyaország teste is megcsonkul: területe szinte csak Közép-Anatóliára korlátozódott volna. Májusban brit ösztönzésre görög haderő szállt partra Izmirben, ellenük szabadcsapatok szerveződtek, nemzeti ellenállás kezdődött.
A békét aláíró szultáni rezsim a rend helyreállítására Kemal pasát küldte titkos megbízatással, aki 1919. május 19-én szállt partra a fekete-tengeri Samsun kikötőjében. Ő azonban megbízói ellen fordult, és ellenkormányt alakított. Nemzeti egyezményben mondta ki a török nép önrendelkezését, elutasította a török Trianont, és Vlagyimir Iljics Lenin Oroszországának segítségével elindította függetlenségi háborúját. Felmorzsolta a görögöket, keleten az örményeket, így a sevres-i diktátum helyébe lépő, 1923. július 24-én aláírt lausanne-i béke szavatolta a török nemzettest szabadságát.
Kemal sorozatos reformjaival felszámolta a kalifátust, bezáratta a vallási iskolákat, törvényen kívül helyezte a dervisrendeket, az iszlám saríját a svájci polgári törvénykönyvvel cseréltette fel. Előírta a nyugati ruhaviseletet, betiltotta a fezt, kötelezővé tette a latin ábécét, bevezette a Gergely-naptárt, szavazati jogot adott a nőknek, az állampolgároknak előírta a családi név felvételét (ő maga a parlamenttől ekkor kapta az Atatürk – minden törökök atyja nevet), az iszlám nevében kirobbant felkeléseket pedig kegyetlenül leverte. 1937-ben az alkotmányba is belefoglalták a kemalizmus hat nyílként emlegetett alapelveit: republikanizmus, nacionalizmus, popularizmus, etatizmus, világiság, forradalom.
Kísérletezett a demokráciával, ellenzéki pártot engedélyezett egy régi barátja vezetésével, de a párt túlzott népszerűsége miatt gyorsan betiltatta azt. A külpolitikában békére törekedett, még Görögországgal is barátsági szerződést kötött, javította országa kapcsolatait a Balkánnal, a Közép-Kelettel és a Nyugattal is.
1938. november 10-én halt meg, a sok elfogyasztott alkohol okozta májzsugorban. Halála gyászba borította Törökországot, amely szó szerint nemzeti létét köszönhette első elnökének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap