Felesége csak a csirkékért aggódott, de Gaulle kontároknak tartotta sikertelen merénylőit
2021. augusztus 22. 14:12
1962. augusztus 22., este 8 óra 10 perc. Egy autókonvoj halad keresztül 100 km/h-s sebességgel az Avenue de la Libérationon, Párizs külvárosa, Petit-Clamart sugárútján. Az egyik autóban a villacoublayi repülőtérre tartó Charles de Gaulle francia köztársasági elnök, valamint felesége és a veje ülnek.
Korábban
Egyikük sem vette észre az út szélén várakozó furgont, amelynek hátsó ajtaja hirtelen kivágódott, és a konvojra golyózápor zúdult. A de Gaulle-t szállító, Istennőnek becézett fekete Citroen DS 19-et több lövés érte, kerekei kidurrantak, ám a sofőr ura volt a helyzetnek: az autó felfüggesztésének, valamint saját lélekjelenlétének köszönhetően az úton tartotta a kocsit, és lerázta az üldözőket.
Bár az egyik golyó nem sokkal de Gaulle feje mellett csapódott be, a francia államfő a sokadik ellene irányuló merényletet is megúszta ép bőrrel.
Az akciót de Gaulle Algéria-politikájában (a francia gyarmat 1962-ben vált függetlenné) csalódó francia tisztek által létrehozott OAS (Organization de l’armée secréte) nevű terrorszervezet tagjai hajtották végre. Bár több mint 100 lövést adtak le, mindössze 14 találta el az elnöki kocsit.
Az elnöki pár így is csak csodával határos módon élte túl a merényletet. Egyikük sem volt hajlandó lebukni a lövésekre, csak az anyósülésen helyet foglaló vejük sokadszori felszólítására hajoltak kissé előre.
Nyugodtságukra jellemző, hogy az elnök felesége végig afelől érdeklődött, hogy a csomagtartóban tárolt csirkék épségben megúszták-e a lövöldözést, De Gaulle pedig csak annyit jegyzett meg a merénylőkkel kapcsolatban, hogy „úgy lőnek, mint a disznók”.
Néhány nappal később pedig már arról beszélt, hogy a merénylet nem is történhetett volna jobb időben, ugyanis alkotmánymódosítási tervezete bejelentése előtt nagy szüksége volt a tömegek együttérzésére.
Az akció résztvevőit letartóztatták, de egyedül a főszervező Jean-Marie Bastien-Thiryt ítélték halálra. A légierő alezredese volt a francia történelemben az utolsó, akit sortűzzel végeztek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.