„Nem isteni jogból eredő örökletes, hanem választási monarchiában” hitt Charles de Gaulle

Irodalomtanár apjától hazafias és vallásos nevelést kapott, tizenkilenc évesen jelentkezett a katonai akadémiára. 1912-ben kezdte meg katonai szolgálatát, parancsnoka az a Philippe Pétain volt, akivel a második világháború alatt került szembe.

Az első világháborúban kétszer sebesült meg a frontvonalban, a verduni csata idején fogságba esett, s hiába próbált többször is megszökni, csak a német fegyverletétel után nyerte vissza szabadságát.

A háború után a tehetséges fiatal tiszt a vezérkarhoz került, s könyvekben fejtette ki újszerű nézeteit: a jövőben csak egy motorizált, stratégiáját mozgékony páncélos alakulatokra alapozó hadsereg lehet ütőképes.

A Maginot-vonalra és a németekkel szembeni védelemre esküvő francia katonai vezetés nem sok figyelmet szentelt de Gaulle „hóbortjainak”, de állítólag a túloldalon, Berlinben alaposan tanulmányozták műveit.

A második világháborúban, amikor a németek villámháborús taktikájukkal egyszerűen megkerülték a francia erődrendszert és tankjaikkal legázolták a franciákat, de Gaulle egy harckocsi-dandár élén ért el sikereket, de a vereséget nem tudta megakadályozni.

A megadást ellenezte, de most sem hallgattak rá, így emigrációba vonult, nem vállalt közösséget a Pétain vezette, a nácikkal kiegyező vichyi Franciaországgal.

Londonból irányította a felszabadításért küzdő Szabad Francia Erőket, „ébren tartotta a lelkesedést” és állhatatosságával, makacsságával (amit szövetségesei időnként arroganciának éreztek) kivívta, hogy Franciaországot a második világháború végén a győzelem teljes jogú résztvevőjének ismerje el a többi szövetséges hatalom.

Az ország felszabadításakor természetszerűen ő került a nemzeti kormány élére, de 1946 elején - nem tudván összebékíteni a különböző pártok gyakran eltérő véleményeit - lemondott.

Ezután az ellenzéki lét, majd 1953-tól a magány (vagy ahogy a francia közbeszédben emlegetik, a "sivatagi átkelés") évei következtek, ezeket vidéki birtokára visszavonulva töltötte.

Az utódok kisszerű marakodása, a kiábrándulás és az 1950-es évek második felére egyre jobban kiéleződő algériai válság nyomán egyre többen gondolták ismét úgy, hogy csak a rendkívül népszerű De Gaulle vezetheti ki a válságból Franciaországot.

1958-ban kormányfő lett, majd az új alkotmány kidolgozása után, még abban az évben az Ötödik Köztársaság első elnökévé választották.

Az ezt követő tizenegy év, a de Gaulle-korszak a látványos változások periódusa: sikerült lezárnia az algériai válságot, 1966-ban az ország szuverenitására hivatkozva kiléptette Franciaországot a NATO katonai szervezetéből.

De Gaulle hitte, hogy Franciaországnak erős vezetésre van szüksége, „monarchiára, de nem isteni jogból eredő örökletes, hanem választási monarchiára”.

A monopolisztikus berendezkedésnek idővel egyre több ellenfele támadt, különösen a fiatalok körében. Az 1968-as diákmozgalmakon de Gaulle még úrrá lett, de a következő év már bukását hozta.

Egy nem túl jelentős, a szenátus reformjáról tartott népszavazáson 1969-ben vereséget szenvedett, s mivel feltétlenül tisztelte a népszuverenitást, azonnal lemondott. Élete hátralévő másfél évében egyszerű életet élt vidéki házában, távol tartotta magát a politikától, emlékiratain dolgozott.

Tizenhárom nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, 1970. november 9-én Colombey-les-Deux-Églises-ben érte utol a halál.

Halálhírét Georges Pompidou elnök, megválasztása előtt de Gaulle közeli munkatársa, e szavakkal jelentette be: „De Gaulle tábornok halott. Franciaország megözvegyült”.

De Gaulle a huszadik század második felének meghatározó francia politikusa volt. Hazájában a mai napig igen erős a gaulle-izmus, ez a sajátos jobboldali áramlat, amely a nemzeti függetlenséget, az intézmények stabilitását, Franciaország „nagyságát” állítja a középpontba.

A franciák túlnyomó többsége pozitívan értékeli szerepét a második világháborúban és államfőként is. Számos közterület, intézmény, Párizs repülőtere viseli nevét, s Charles de Gaulle névre keresztelték a francia flotta első atommeghajtású repülőgép-hordozó hajóját is.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
• A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
• Valóban nem ittak vizet a középkorban?
• Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
• Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?