Fáraók, indiánok, kincsek: hat híres átok a történelemből
2020. október 22. 15:42 Múlt-kor
Korábban
Indián átok az Egyesült Államok elnökein
A 20. század közepén, a Kennedy-merénylet sokkhatása alatt az amerikai sajtó ismét egy különös „mintát” kezdett emlegetni: az Egyesült Államok rendszerint húszévente választ olyan elnököt, aki hivatali ideje alatt hal meg.
A sort William Henry Harrison kezdte, akit 1840-ben választottak meg, majd beiktatása után mindössze egy hónappal, 1841 áprilisában tüdőgyulladásban meghalt. Az 1860-ban megválasztott Abraham Lincoln ugyan túlélte első ciklusát, azonban 1864-es újraválasztása után nem sokkal, 1865. április 14-én végzett vele John Wilkes Booth golyója.
Az 1880-ban megválasztott James Garfield, az 1900-ban megválasztott William McKinley, az 1920-ban megválasztott Warren Harding, és az 1940-ben (harmadszorra) újraválasztott Franklin Roosevelt is hivatali ideje alatt halt meg különféle okokból, a sort pedig Kennedy zárta 1960-as megválasztása utáni 1963-as halálával. Ezen idő alatt a mintába egyetlen elnök, Zachary Taylor nem illeszkedett, akit 1848-ban választottak elnökké, és 1850-ben hirtelen betegségben (egyesek szerint mérgezés hatására) hunyt el.
A „mintát” egyesek már korábban is észrevették: az 1930-as években a hihetetlen történeteket publikáló Ripley's Believe It or Not magyarázattal is szolgált, miszerint egy átok felelős érte.
A kiadvány szerint az átkot a sauni törzsfőnök, Tecumseh mondta ki még 1811-ben Harrisonra és katonáira, miután győzelmet arattak felette a tippecanoe-i csatában (a törzsfőnök két évvel később, továbbra is a szövetségi csapatokkal folytatott harcban vesztette életét).
A történet számos tipikus jellemzőjét hordozza az indián átkokkal kapcsolatos toposzoknak, így minden bizonnyal az erre fogékony nem-őslakos körökben született.
Maga a „minta” egyébként úgy tűnik, megtört: az 1980-ban megválasztott Ronald Reagant 1981-ben egy merénylő két golyója is eltalálta, azonban az orvosok megmentették az életét, és 2004-ben, 95 évesen hunyt el, a 2000-ben megválasztott George W. Bush pedig életveszélyes incidens nélkül kitöltötte két ciklusra nyúló hivatali idejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.