Fantomapa virtuóz kezekkel: Liszt Ferenc, a zene forradalmára
2021. október 22. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Boldogtalan magánélet
A disszonáns Liszt-képet magánéleti csalódásai és tragédiái is befolyásolhatták. Sohasem nősült meg, de szerelmi életéről számtalan anekdota látott napvilágot. A pletykák jelentős része azonban alaptalan, az utókor csak a levelezései alapján ítélte több baráti kapcsolatát is „románcnak”. A cáfolatok ellenére sokak szerint nem csak megismételhetetlen hangzásait, hanem törvénytelen gyermekeit is hátrahagyta Európa nagyvárosaiban.
Elmélyült érzelmi kapcsolatot ápolt Agnes Street-Klindworth „kémnővel” és egy lengyel grófnővel, Carolyne von Sayn-Wittgensteinnel is, ám a három, általa is elismert – esetükben Liszt apasági nyilatkozatot tett – gyermekének édesanyja Marie d’Agoult, francia arisztokrata származású írónő volt. Élettársi kapcsolatuknak többek között a társadalmi rangjukból fakadó különbség vetett véget, és mivel a gyermekek édesanyjának neve – apjukkal ellentétben – inkognitóban maradt, a felügyeleti jogokra kizárólag Liszt tarthatott igényt.
Marie d'Agoult, az egykori élettárs, Liszt Ferenc gyermekeinek anyja
A 19. századi „szappanopera” elsősorban a fiataloknak ártott, kezdettől fogva dajkák gondjaira bízták őket, szüleikkel gyakran évekig nem találkoztak. Liszt megpróbálta távolról nevelni őket, többször leveleken keresztül adott utasításokat – például a kötelező olvasmányokat illetően – ám ez és a minőségi nevelőintézetek sem változtattak „fantomapa” szerepén: 1844 és 1853 között 9 éven keresztül nem találkozott gyermekeivel.
A családi dráma tragédiával zárult, egyetlen fia, Daniel 1859-ben tüdőbajban, míg Blandine névre keresztelt lánya a születésekor fellépő komplikációk következtében hunyt el. Egyetlen életben maradt lánya, Cosima első házasságából kilépve a híres zeneszerzőhöz, Richard Wagnerhez ment feleségül, akivel Liszt már jóval korábban életre szóló művészbarátságot kötött.
A „sosemvolt” családi idill – Liszt Ferenc a zongoránál, a kép két oldalán a házastársak, Cosima (b) és Hans von Bülow (j) – a házasságnak válás lett a vége
A meg nem értett zseni utolsó 25 évének legfőbb eseményei a Pest–Róma–Weimar tengelyen zajlottak. Elmélyült vallásosságára jellemző, hogy egyik leghíresebb művét, az Esztergomi misét saját bevallása – Wagnernek írott levele – szerint inkább imádkozta, semmint komponálta.
1865-től abbéként teljesített egyházi szolgálatot, amely a papi felszentelés előtti, legmagasabb fokozat. A művészetekre fogékony IX. Pius pápával is jó kapcsolatot ápolt, aki támogatta az egyházi zene reformjában, noha az óhajtott karnagyi kinvezést a pápai énekkarban nem kapta meg.
Hazaszeretete már a nagy pesti árvíz (1838) idején is megnyilvánult: jótékonysági koncertjén a károsultak javára ajánlotta fel a befolyt bevételeket. Budapesten művészi pályájának 50. évfordulóján nagyszabású ünnepséget rendeztek, itt csendült fel először Krisztus című oratóriuma is 1873-ban.
A pesti nagy árvíz károsultjainak megsegítésére rendezett jótékonysági koncert
Nagy álma teljesült a Zeneakadémia 1875-ös megalapításával, amelynek ő maga lett az elnöke, és az intézménnyel együtt költözött a Sugár (Andrássy-út) 67-be, amely ma a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont otthona. 1886-ban Bayreuthba tartott az Ünnepi Játékokra, ám az utazás során végzetesen meghűlt, és a súlyos beteg Liszt Ferenc 1886. július 31-én örökre lehunyta szemét.
Születésének 200. évfordulója alkalmából Liszt-évet tartottak, s világszerte megemlékeztek róla a Liszt-világnap (World Liszt Day) keretében. Élete több filmet is ihletett, utolsó, Bayreuthban töltött tíz napjáról szól Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című 2011-es tévéfilmje. Ugyanezen évtől viseli nevét Budapest nemzetközi repülőtere, valamint róla nevezték el a több mint fél évszázada alapított, méltán világhírű magyar kamarazenekart.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap