2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Ezreket küldött nyaktiló alá a „terror arkangyala“, végül ő sem kerülhette el a guillotine-t

2020. augusztus 25. 13:57 MTI

Kétszázötvenhárom éve, 1767. augusztus 25-én született Louis Antoine Leon de Saint-Just francia forradalmár, a jakobinus diktatúra egyik vezetője. A terror híveként számtalan embert küldött a nyaktiló alá, mígnem a sors fordultával az ő feje is a porba hullt.

Louis Antoine Leon de Saint-Just francia forradalmár, a jakobinus diktatúra egyik vezetője

A közép-franciaországi Decize városában született. Katonatiszt apját tízévesen vesztette el, anyja ezután már nem bírt fékezhetetlen fiával, aki egyszer még iskoláját is felgyújtotta. Tizenkilenc évesen, egy szerelmi csalódás után összepakolta a családi ezüstöt, és elszökött hazulról. Nem jutott messzire, letartóztatták, fél évet töltött egy javítóintézetben, innen csak azután szabadult, hogy kibékült anyjával, és megígérte, hogy beiratkozik a jogi egyetemre. 1789 májusában publikálta a javítóintézetben írott hosszú, gyatrán megírt, de pornográf részletekben bővelkedő költeményét, amelyben kigúnyolta a francia társadalom minden intézményét az egyházaktól a bíróságokig. A megtorlás elmaradt, mert időközben kitört a forradalom, ő pedig nagy lelkesedéssel vetette magát a felfordulásba.

Fiatal életkora miatt nem lehetett képviselő, csak azzal vigasztalódhatott, hogy levelezésbe kezdett Robespierre-rel, 1791-ben írt röpiratát pedig pillanatok alatt szétkapkodták. A következő évben elérte a parlamentbe kerülés korhatárául megszabott 25 évet, s rögvest meg is választották Soisson küldöttjének. A Konventben dörgedelmes beszéddel mutatkozott be, követelve XVI. Lajos tárgyalás nélküli halálra ítélését.

Természetesen a radikálisokhoz, Robespierre társaságához csatlakozott, 1793 januárjában ő lett a jakobinus klub elnöke. Magatartásával nem sok barátot szerzett, a Dantonhoz közel álló, nála csak néhány évvel idősebb Camille Desmoulins azt mondta róla: "Saint-Just úgy hordja a fejét, mintha az oltáriszentség volna." Mivel az ellenszenv kölcsönös volt, Saint-Just így vágott vissza: "Én meg gondoskodom róla, hogy úgy hordja a fejét, mint Szent Dénes - a hóna alatt."

Az eszményi szépségű, de kérlelhetetlenül doktriner Saint-Just a terrort tartotta az erény alapjának, meg is kapta "a terror arkangyala" melléknevet. Miután 1793. július 10-én beválasztották a Közjóléti Bizottmányba, az osztrákok és poroszok ellen harcoló rajnai hadsereghez küldték biztosnak. A katonák egyszerre csodálták és rettegték, mert velük együtt lovagolt a csatába, de könyörtelenül betartatta a szabályokat, hajthatatlan volt a kishitű és megvesztegethető parancsnokokkal szemben.

A legenda szerint egy fiatalkori barátja hálóingbe öltözve szaladt be a sátrába, mire megölelte, és azt mondta, hogy dupla öröm e találkozás. Egyrészt viszontláthat egy régi barátot, másrészt azt is bebizonyíthatja, mennyire szereti a forradalmat - és lelőtte a férfit, mert az megszegte a Saint-Just által két napja hozott öltözködési előírásokat. 1794 februárjában a Konvent elnökévé választották, az ő rendeletére kobozták el és osztották szét a szegények között a "nép ellenségeinek" vagyonát, tartóztatták le, majd végezték ki Dantont és társait, és ő írta alá a Konventet bíráló Hébert halálos ítéletét is.

Mindez nem növelte amúgy is csekély népszerűségét, de ő egyre csak azon kesergett, hogy Dantonnak nem olvashatta fel a halálos ítéletét, haragjában még a kalapját is a tűzbe vágta. Ekkor már úgy érezte, hogy "a forradalom megfagyott", és igaza volt. A nép megcsömörlött az állandó vérontástól, érlelődött a fordulat. Saint-Just 1794 elején eljegyezte barátja, Philippe La Bas nővérét, a házasság azonban füstbe ment.

Utoljára 1794 nyarán járt a fronton, győzelemre vezetve a csapatokat a fleurus-i csatában. Az összeesküvéstől tartó, beteg Robespierre kérésére tért vissza Párizsba, ahol 1794. július 27-én (forradalmi időszámítás szerint thermidor 9-én) a Konventben nagy beszédben kelt a Megvesztegethetetlen védelmére. Beszédét iszonyatos hangzavar kísérte, nem is tudta befejezni, mert lerángatták az emelvényről. Az ülés végén megszületett a parancs letartóztatásukra, amit kisebb csata követett a jakobinusok mellett álló nemzetőrség és a Konventhez hű csapatok között.

A törvényen kívülinek minősített, tárgyalás nélkül halálra ítélt jakobinusok vezetői közül többen öngyilkosságot kíséreltek meg, amikor a katonák betörtek az ülésterembe. Utolsó éjszakájukat a városházán töltötték, Saint-Just egész idő alatt könnyekkel a szemében ült, Robespierre-t nézve.

Másnap mindannyiukat kivégezték. A vérpadhoz vezető úton Saint-Just végig néma volt, csak az Emberi és Polgári Jogok Kiáltványára pillantva mondta azt: legalább ennyit végeztem. Társai mind sebesültek és járásképtelenek voltak, egyedül ő hágott fel saját lábán a nyaktilóhoz, gomblyukában egy szegfűvel. Halálával, ahogy Albert Camus írta, meghalt az új vallás minden reménye: az erény vallásáé, egy tökéletes Franciaországé, amely sohasem születhetett meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A fleurus-i csataCamille Desmoulins
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár