Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 

Déryné Széppataki Róza egy 1834-ben készült litográfián.

Schekenbach Rozália néven született Jászberényben 1793. december 23-án, de a korban szokatlan módon csak öt évvel később keresztelték meg. Amikor édesanyja a német nyelv elsajátítása céljából Pesten egy belvárosi kántor gondjaira bízta a fiatal Rozáliát, hamar a színpad közelében találta magát.

Persze még csak lelkes nézőként. Azokban az időkben a pesti Hacker-házban, egy ideiglenesen összeeszkábált színpadon a kolozsvári magyar színtársulat lépett fel esténként. Az előadásokon gyakran részt vevő Rózát lenyűgözte a teátrum légköre, és eldöntötte, hogy ő is színésznő lesz. Miután a társulat igazgatója elutasította Róza társulathoz való csatlakozásának kérelmét, egyik társával nagy sikerű előadásokat rendezett az iskolában.

Édesanyja ösztönösen óvni akarta lányát a színészi pályától és rögvest Pestre utazott, amikor hírt kapott Róza ebbéli ambícióiról, ám meggyőzni nem tudta: egyezséget kötöttek, miszerint Róza egy évig próbálkozhat a színészi pályán való megragadással, de kudarc esetén hátat kell fordítania álmainak.

Egykori lakóháza Miskolcon (Wikipédia / Szalax / CC BY-SA 3.0)

1810-ben szerződést kapott a második magyar színtársulatnál, ahol az igazgató, Benke József javaslatára nevét Széppatakira változtatta. Elsőként a Hamletben csillogtatta meg páratlan tehetségét, de a kissé selypítő és még helyenként tökéletlen játéka csiszolásra szorult. A fiatal színésznő azonban lelkesen és szorgalmasan vetette bele magát a színjátszás rejtelmeibe. 1813-ban feleségül ment a szintén színész és műfordító Déry Istvánhoz, akit annak agresszív viselkedése miatt hamarosan elhagyott.

Életének és színpadi tevékenységének legfontosabb helyszíne Miskolc volt, ahová 1815-ben érkezett először vendégjátékra társulatával. Első vidéki turnéja történetének izgalmas forrása Déryné naplója, amelyből az is kiderül, hogy ismerősei Miskolcot egy koszos és műveletlen porfészeknek tartották, és óva intették a fiatal színésznőt a városban való fellépéstől.

A barátok prekoncepcióival szemben Déryné első benyomásai – ha nem is a pesti miliőt idézték fel benne – pozitívak voltak a miskolci polgárokról, sőt első miskolci éjszakája nagyon mulatságosan telt: mivel a szálló, ahová megérkeztek, telt házzal üzemelt, jobb híján az épület szalonjában szállásolták el a színész-kompániát. A közel sem kényelmes első éjszakát – barátai, a Murányi színészházaspár társaságában – így örökítette meg Déryné naplója:

„Én csakhamar a párnazsákomat kértem, hogy lefekhessem. De igen fölbiggyesztettem ajkimat, amidőn hozták a sok szalmát, a nőtlen ifjak számára. Életemben sohase szenvedhettem egy szalmaszálat se a szobámban; ha egy szál történetesen valami ruhán becsúszott, nem aludtam. »Jaj - mondom - hát az a sok szalma mind itt lesz a földön?« »Hát? - mondák - annyi ágyat csak nem állíthatnak föl a teremben.« »Elég baj - mondám - mármost szépen lefekhetünk, mint a disznó az ólban! De nekem hozzanak legalább egy olaszfalat, különben le se fekszem.« Elment a mumus Murányi nagy dühösen: »Ennek a capriciójának mindig vannak valami kifogásai.« Murányiné is utánakiált: »Nekem is Zsiga!« Lement az asszonyhoz s kérte Murányi nagyon. Végre nagynehezen mondá: »Egyetlen egy van, de az nekem kell, mert sokszor a vendégek itt kártyáznak a szobában s én amellé vonulok aludni.« »No, de most igen szépen kérem...« Murányi is szép ember volt s tudott hízelegni, hol szükséges volt. Végre fölcipeltette a szolgával az olasz falat s szent volt a békesség. Elaludtunk az úrban, de még odavetettem Murányinak: »Bizony, ha nem hozott volna, le se feküdtem volna, de egy se aludt volna egész éjjel. Elővettem volna a gitáromat s reggelig mindig énekeltem volna.« Murányiné elkiáltja magát: »Dögölj már egyszer.« »Már megdöglöttem« – mondám, s halálos kacagást vittem véghez.”

Széppataki Róza szobra a Horváth-kertben (Wikipédia / Akela3 / CC BY-SA 4.0)

A miskolci publikum a Tündérkastély Magyarországban című darabot nézhette meg először a pesti színtársulat előadásában. Déryné naplóbejegyzése szerint a lelkes közönség és a társulat hamar összhangba került egymással, és a fiatal pesti színésznő is hamar a szívébe zárta a miskolciakat:

„Nem akarok hosszas lenni annak leírásával, hogy elsoroljam, mennyire tetszett az első előadás a publikumnak. Nagyon meg voltak elégedve minden következő előadással, mintha még soha se láttak volna színi előadásokat, pedig, mint mondák, már azelőtt játszott itt a debreceni vagy a kolozsvári társaságnak egyik elszakadott része, mely sok jeles tagból állott, Kotsi vezérlete alatt. Szóval igen megszerették a társaságot, s a társaság is csakhamar igen otthonosnak találta magát e barátságos városban s mintha örök időre ide fészkeltük volna be magunkat, úgy letelepedtünk.”

Miskolc mellett Kolozsvár is jelentős szerepet játszott Széppataki Róza életében, hiszen valódi primadonnává és igazán elismert, rajongott színésznővé az erdélyi városban vált. A Kolozsvárra érkezése utáni első nap már színpadra kellett állnia, ahol az előadás első szünetében, a Magyarhűség című darabból adott elő egy áriát. Amikor fellépett a színpad emelvényére, döbbent csend fogadta, és az általánosan elfogadott szokástól eltérően senki nem tapsolt. Ennek oka egy sajátos helyi szokás volt, miszerint a tapsot csak a gubernátorné kezdhette el. Déryné később így emlékezett vissza az eseményre:

„A gubernátorné (…) kihajolt a páholyából, leeresztette két kezét a publikum fölé, s úgy kezdett erősen tapsolni! Ekkor mintegy jelszóra valamennyi páholy, zártszék, galéria … szóval borzasztó tapsvihar következett. A muzsika természetesen megszűnt, mert a háromszoros taps sokáig tartott. (…) a zene újra kezdődött, és én elkezdettem, énekeltem. Azt kellett volna aztán hallani, midőn felszabadult mindenkinek tetszése szerént érzését vagy helyeslését nyilváníthatni! Minden szóra, mely által érdekelve volt a haza, hősiesség, hűség, mind megannyi gátat tört vihar hangzott a taps mindenfelől. Ének után többször kihívtak. Ez itt ritkaság volt.”

A színtársulat erdélyi, majd magyarországi turnéja során a művésznőnek egyre több lelkes rajongója és hódolója akadt, portrékat festettek róla, verseket írta hozzá, sőt egy alkalommal 1000 forintot kínáltak neki egyetlen csókjáért, amit ő felháborodva utasított vissza.

Az 1830-as évek közepétől játékának fogadtatása vegyes visszhangokat váltott ki a publikumból és a kritikából egyaránt. Hullámzó teljesítményét sokszor fájdalmas és gonosz megjegyzésekkel illette a sajtó, előfordult, hogy kifütyülték vagy vicceket gyártottak róla a lapok hasábjain.

1847-ben végleg búcsút intett a színpadnak, visszament férjéhez, akivel annak 1862-es haláláig együtt élt. 1869-ban keresztfia, Egressy Ákos színész és színigazgató kérésére állt utoljára színpadon, Müllerbach A keresztes vitézek című darabjában játszotta el Celesztin apáca főnökasszony szerepét.   A magyar színésznők egyik legnagyobbika 1872. szeptember 29-én, 78 éves korában hunyt el Miskolcon.   

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a 18. századtól az 1920-as évekig
II. Népesség, település, életmód

• Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
• Vallástól függetlenül képviseltette magát Pest előkelősége a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
• Hogyan ünnepeltek 170 éve a jászok és kunok?
• Részleges autonómiát hozott a kis kiegyezés