Elsőként eresztettek számítógépes vírust a világra, mégsem tört derékba a pakisztáni fivérek karrierje
2022. január 19. 18:07 Múlt-kor
„Mi csak egy ártalmatlan, »baráti vírust« akartunk létrehozni, és nem az volt a célunk, hogy tönkre tegyük a számítógépeken tárolt adatokat” – szabadkozott a két pakisztáni fivér Basit és Amjad Farooq Alvi egy 2011-es interjúban. Minden jóindulatuk ellenére a „Brain” névre hallgató kreálmányuk igazi szörnyetegként söpört végig a komputerizált világon.
Korábban
Basit és Amjad Farooq Alvi egy számítógépes boltot üzemeltetett a pakisztáni Lahor városában az 1980-as években. A két fiatal programozó szoftverek kalóz példányainak eladásából élt. Tevékenységüket teljesen legálisan űzhették, mert Pakisztánban akkoriban a számítógépes programok még nem voltak szerzői jogi védelem alatt.
A megengedő jogi környezet végül az Alvi fivérekre is negatívan hatott. Basit és Amjad szomorúan szemlélték, hogy az általuk megírt orvosi szoftverekből is rengeteg kalózpéldány kering a piacon.
Egy nap aztán elegük lett, és elhatározták, hogy egy olyan vírust építenek be a szoftverükbe, amely működésbe lép, ha a programjukat illegálisan másolják le.
A 17 éves Basit és a 24 éves Amjad 1986. január 19-én „engedte szabadjára” a világ első olyan vírusát, amely a DOS operációs rendszert megfertőzve komoly zavart tudott okozni a korabeli PC működésében.
A „Brain” először a delaweri egyetemen ütötte fel a fejét. A korabeli adattároló eszközök (floppy lemezek) írására és olvasására használatos floppy meghajtók jelentősen lelassultak, a vírus pedig egy üzenetet hagyott a fertőzött floppy lemezek boot szektorában.
Az üzenetben Basit és Amjad neve és telefonszáma szerepelt, illetve arra bíztatták a ledöbbent felhasználókat, hogy a hiba javítása érdekében lépjenek kapcsolatba a fivérekkel.
A „Brain” végigsöpört az egyetemeken, majd tovább terjedt. Basit és Amjad telefonszámára hamarosan hívások tömkelege érkezett, és felháborodott európai és amerikai felhasználók ezrei kérték a fivérek azonnali beavatkozását.
A felfordulásra felfigyelt a média is, Basit és Amjad pedig döbbenten konstatálta a vírus terjedésének mértékét.
A pakisztáni programozó testvérek 1987-ben végül beszüntették a vírussal fertőzött programjuk kereskedelmi forgalmazását. Meglepő, de az általuk okozott káosz egyáltalán nem tette tönkre karrierjüket, hírnevet szereztek maguknak és a találóan Brain Telecommunication Ltd-nek nevezett cégük jelenleg a pakisztáni internetszolgáltató szektor egyik meghatározó eleme.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap