Előkerült egy első világháborús amerikai tengeralattjáró roncsa
2020. december 11. 10:19
Feltehetőleg egy csaknem százéves amerikai tengeralattjáró roncsát találták meg Maryland állam partjai előtt - közölte a The Baltimore Sun című amerikai lap az Atlantic Wreck Salvage roncsmentő cégre hivatkozva.
Korábban
Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.
A cég szerint a roncsot hanglokátor segítségével és történelmi feljegyzések alapján sikerült megtalálni.
Hozzátették, hogy az R-8 egyike azon kevés amerikai tengeralattjáró-roncsnak, amely az Egyesült Államok keleti partvidékén búvárkodásra alkalmas mélységben található.
"Úgy tűnik a hanglokátor képei alapján, hogy a terület egy jól megőrzött R-osztályú tengeralattjáró példányát rejti" - mondta Eric Takakjian kapitány, az R-8 kutatócsapat vezetője.

Garry Kozak, hanglokátor szakember szerint szinte semmi kétség, hogy az R-8-at találták meg. Az amerikai haditengerészet összesen 27 darab R-osztályú tengeralattjárót állított hadrendbe az első világháború alatt.
Az R-8 1918-ban épült és főleg haditengerészeti gyakorlatokon vett részt Kalifornia partjai előtt és a Mexikói-öbölben.
1930-ban kivonták az aktív szolgálatból és a tartalék flotta kötelékébe helyezték Philadelphiában. Később célpontként használták légitámadások gyakorlásához. 1936-ban süllyedt el Ocean City közelében.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Szent Ágoston városába látogatott XIV. Leó pápa
- Papnők rejtett koporsói kerültek elő Luxorban
- Pápai átok Trasmoz felett
- A klerikus, aki „meghackelte” az időt – a Gergely-naptár forradalma
- A leleplezett legenda – a női pápa mítosza
- Törvényszerű, hogy a pápa szülővárosa zarándokhellyé váljon?
- Titkos pápai palotára bukkantak Rómában
- Miért játszhatna a pápa Wimbledonban?
- XXIII. János pápa romlatlan teste
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap













