Elmélyült Freud elméleteiben, de nem menekülhetett a morfium halálos öleléséből Csáth Géza
2021. szeptember 11. 14:07 MTI
102 éve, 1919. szeptember 11-én halt meg Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb hazai alakja.
Korábban
Brenner József néven született egy jómódú szabadkai polgárcsaládban, unokabátyja Kosztolányi Dezső volt. Hegedűművésznek készült, érettségi után a pesti Zeneakadémiára jelentkezett, de elutasították, ekkor iratkozott be az orvostudományi egyetemre.
Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak. 1908-tól a Nyugatban is megjelentek novellái, zenei tárgyú cikkei. Első novelláskötete A varázsló kertje címmel jelent meg. 1909-ben lediplomázott, és a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett.
Itteni élményei szervesen épültek be írásműveibe, az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.
Csáth 1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, és mikor megerősítették a diagnózist, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. A morfium pusztító szenvedélye lett, amelynek halálos öleléséből soha többé nem tudott megszabadulni, hiába próbálkozott többször elvonókúrával. 1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül vett.
Ez az időszak Csáth művészi, orvosi tevékenységének csúcspontja: bemutatták A Janika és a Hamvazószerda című színdarabjait – utóbbit saját zenéjével –, megjelent a Délutáni álom novelláskötete, a zenéhez köthető írásaiból válogató Zeneszerző portrék, majd a hagyományos pszichiátria és pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyve, Az elmebetegségek psychikus mechanismusa, amelyet később Egy elmebeteg nő naplója címmel adtak ki.
Az I. világháború kitörésekor bevonult, de betegsége miatt szabadságolták. Sikertelen gyógykezelés után Földesen vállalt orvosi állást, 1917-ben végleg leszerelték.
Regőcén lett körorvos, de fizikai és mentális állapota gyorsan romlott, 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályáról megszökött, hazagyalogolt Regőcére, lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
Ezután ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában és azonnal meghalt.
„Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test” – írta róla Illés Endre. Csáth Géza művei alapján Szász János két filmet is rendezett: az Anyagyilkosság című novellából a Wittman fiúkat, az Egy elmebeteg nő naplójából az Ópiumot, mindkettővel több rangos díjat nyert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap