Ellopták a Nosferatu című horrorklasszikus rendezőjének fejét
2015. július 15. 09:55 MTI
Ellopták minden idők egyik leghatásosabb némafilmje, a Nosferatu című horror rendezőjének, a német Friedrich Wilhelm Murnaunak (1888-1931) a fejét a családi sírkamrából egy Berlin melletti temetőben.
Korábban
A stahnsdorfi sírkert igazgatóságának keddi tájékoztatása szerint az ismeretlen tettesek célja egyértelműen a rendező koponyájának megkaparintása volt, mert Murnau fivéreinek koporsója érintetlen maradt. A lopást hétfőn kora reggel fedezték fel, a rendőrség halottgyalázás és lopás ügyében indított vizsgálatot. Sajtóértesülések szerint a nyomozók viaszmaradványokat találtak, amelyeket a tettesek hagyhattak a kriptában, így nem kizárt, hogy okkult háttere van a morbid bűnügynek.
Mivel nem ez az első eset, hogy ismeretlenek behatoltak a kriptába, a temetőigazgatóság a sírkamra befalazását, illetve a filmrendező más helyen való eltemetését mérlegeli. Murnau leghíresebb filmje az 1922-ben forgatott Nosferatu, amelyet Bram Stoker Drakulája ihletett. A fekete-fehér némafilm a Kárpátok vérszívó vámpírjának, Drakula grófnak (a filmben Orlok grófnak) a történetét meséli el, mintákat adva a filmtörténet számos későbbi vámpírfilmjének ábrázolási megoldásaihoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap