Elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész
2023. február 23. 11:25
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 61. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye – tájékoztatta az MTI-t a család szerdán.

Kép forrása: Kárászy Szilvia / Facebook
Korábban
Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát.
Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott.
Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét – olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.

Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt.
2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékkal élő embereknek, művészeknek ítéltek oda.
A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.
2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.
Temetéséről a család később intézkedik.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t tegnap
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette tegnap
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban tegnap
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel tegnap
- Szörényi Éva szabadságharcai tegnap
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc tegnap
- Amerikai tervek szerint épült meg az egész országot rádióadással lefedő lakihegyi torony 2023.12.02.