2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt Tina Turner, a rock ’n’ roll királynője

2023. május 25. 11:23 MTI

Elhunyt szerdán 83 éves korában Tina Turner legendás amerikai énekesnő – közölte az előadóművész egyik képviselője.

Tina Turner
Tina Turner (DENIZE alain / Sygma via Getty Images)

A tájékoztatás szerint a rock’n’roll királynőjeként emlegetett Tina Turner hosszú betegség után, Zürich közelében, Küsnachtban található otthonában halt meg – egyes hírügynökségek szerint kedden, mások szerint szerdán.

A tizenkétszeres Grammy-díjas énekesnő és színésznő Anna Mae Bullock néven jött a világra Tennessee államban, Nutbush városkában; a helység nevét az önéletrajzi ihletésű Nutbush City Limits című dalában örökítette meg. (Egyes források szerint nem 1939-ben, hanem egy évvel korábban, mások szerint viszont egy évvel később született.)

Az ötvenes évek elején St. Louis-ba költöztek, Tina itt kezdett énekelni a helyi klubokban. Tizennyolc évesen csatlakozott vokalistaként Ike Turner Kings of Rhythm elnevezésű együtteséhez, ahol hamarosan szólóénekes és a gitáros, Ike felesége lett.

1960-ban A Fool In Love című daluk felkerült a listákra, ettől kezdve Ike & Tina Turner Revue néven járták Amerikát, majd a világot. A házasság szakmailag volt sikeresebb, számtalan daluk lett sláger (River Deep, Mountain High, Proud Mary), 1969-ben a Rolling Stones turnéján ők voltak az előzenekar.

Személyes kapcsolatuk azonban egyre jobban megromlott, a drogokra rászokott Ike kizsákmányolta, csalta és ütötte-verte feleségét, aki sokszor csak napszemüvegben, fájdalomcsillapítókkal teletömve tudott színpadra állni.

A pohár 1976-ban telt be: az énekesnő egy színpadi veszekedés után a turné közepén hagyta ott férjét, saját bevallása szerint 36 cent készpénzzel és egy benzinkártyával a zsebében.

Ike Turnerrel, aki 2007-ben drogtúladagolásban halt meg, soha többé nem váltott egy szót sem, csak a nevét tartotta meg. Még akkor sem álltak egy színpadon, amikor 1991-ben együtt kerültek be a rock halhatatlanjai közé, Ike ugyanis éppen börtönben ült kábítószer birtoklásáért, a kitüntetést helyettük Phil Spector, a River Deep, Mountain High című albumuk producere vette át.

A szólókarrier lassan indult, Tina kísérletezett rockkal, diszkóval, különösebb feltűnés nélkül. Takarított, olykor segélyen élt, hogy el tudja tartani gyerekeit. A szakma leírta.

1984-ben aztán a rockzene egyik legnagyszerűbb visszatérésének lehetett tanúja a világ. A negyvenöt éves Tina Private Dancer című, ötödik szólóalbumából (a címadó dalt Mark Knopfler neki írta) 12 millió példány kelt el, négy Grammy-díjat söpört be érte, What’s Love Got to Do With It című dala listavezető lett Amerikában. A rendkívül energikus, lobogó hajú énekesnő világszerte zsúfolt arénákban lépett fel, albumai milliós példányszámban keltek el, 1988-ban ismét Grammy-díjat kapott.

Tina Turner a filmvásznon is bizonyított: szerepelt a Who együttes Tommy című musicaljének filmváltozatában, a harmadik Mad Max-filmben és Az utolsó akcióhős című filmben, s ő énekelte az Aranyszem című James Bond-film címadó dalát.

Természetesen róla is készítettek filmet, de ezt nem nézte meg, mondván: még így sem akarja átélni a férje által okozott szenvedéseket.

A kilencvenes évektől már ritkábban lépett fel, utolsó nagyszabású turnéjára énekesnői pályafutásának fél évszázados jubileumán indult, s ez lett a 2009-es év legjövedelmezőbb koncertkörútja.

2013-ban, hetvenhárom éves korában ő lett a Vogue magazin legidősebb címlaplánya, és még abban az évben ismét házasságkötésre szánta el magát, ahhoz, a nála jóval fiatalabb német producerhez, Erwin Bachhoz ment feleségül, akivel már húsz éve élt együtt, és a svájci állampolgárságot is felvette.

Tina Turner a világ egyik legnépszerűbb énekesnője volt, aki több mint 200 millió lemezt adott el, s bekerült a Guinness rekordok könyvébe is, mert több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólista a szórakoztatóipar addigi történetében.

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tina Turher a karrierje 50. évét ünneplő turnén, 2009. (Wikimedia Commons / Flickr / CC BY 2.0)Turner egy fotózáson az Aranyszem című James Bond-film marketingkampányához (Dave Hogan / Hulton Archive / Getty Images)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár