Elhunyt Granasztói György
2016. augusztus 9. 17:30 MTI
Hetvennyolc éves korában elhunyt Granasztói György történész, egyetemi tanár, professor emeritus, miniszterelnöki főtanácsadó - tudatta a család kedden. Közlésük szerint temetéséről később intézkednek. A Miniszterelnökség Granasztói Györgyöt saját halottjának tekinti.
Korábban
1938. március 28-án született Budapesten. 1962-ben szerzett történelem-francia szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán. Pályafutását tanárként kezdte Győrben, majd az ELTE könyvtárában dolgozott. 1968-1983 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történelemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, 1983-tól 1985-ig vendégprofesszorként tanított Lyonban, Leuvenben, Párizsban. 1985-2003 között az ELTE BTK docense, 1988-ban megalapította és több mint húsz éven át vezette az ELTE magyar-francia posztgraduális műhelyét és doktori iskoláját (Atelier). 2003-2007 között egyetemi tanár, 2007-től emeritus professzor volt.
A rendszerváltáskor csatlakozott a Magyar Demokrata Fórumhoz (MDF). 1990-1994 között brüsszeli és luxembourgi nagykövet volt, akkreditálva a NATO-hoz is. 1992-1994 között az Európai Közösségek Bizottsága melletti magyar képviseletet vezette. 1995-től a Közép-Európa Intézet igazgatói, majd 1999-től 2006-ig a Teleki László Intézet főigazgatói posztját töltötte be.
Számos társadalmi, közéleti szervezetben is közreműködött, 1996-től volt tagja, majd elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek. 1999 óta a Batthyány Lajos Alapítvány, 2000-2002 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának elnöke, 2007-től a Prima Primissima díj Társadalmi Tanácsadó Testületének tagja volt. A Magyar Szemle Alapítvány elnöki tisztét is betöltötte.
2011 óta miniszterelnöki főtanácsadó és miniszterelnöki megbízott volt, Magyarország címerének és zászlajának használatáról, állami kitüntetéseiről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos, a kultúra és a művelődés szakterületeit érintő eseti feladatok ellátásáért felelős. 2011 áprilisától a Magyar Corvin-lánc Irodájának vezetője volt. Tagja volt a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságnak, 2013-tól a Nemzeti Örökség Intézet keretein belül működő Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak is. Kutatási területe: várostörténet, középkori és kora újkori magyar történet, a számítógépes módszerek alkalmazása a történettudományok kutatásában. Szépirodalmi munkái is megjelentek. 1976-ban lett a történettudomány kandidátusa, majd 2002-ben doktora, 1999-ben habilitált.
Főbb művei: A középkori magyar város (1985), Mi történik itt? (2002), A barokk győzelme Nagyszombatban (2006), A városi élet keretei a feudáliskori Magyarországon. Kassa társadalma a XVI. század derekán (2012). 1997-ben a Francia Állam Nemzeti Érdemrendje lovagkeresztjét, 2005-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést vehette át. 2007-ben Charles Simonyi Ösztöndíjat kapott. 2009-ben a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 2015 márciusában megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap