Elhunyt Csomós Mari színművész, a nemzet színésze
2023. november 20. 11:20 MTI
Életének 81. évében elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulata és a Radnóti Miklós Színház örökös tagja – tudatta a teátrum szombaton az MTI-vel.

Csomós Mari 1974-ben (Fortepan / Szalay Zoltán)
Korábban
Közleményük szerint a színművész méltósággal viselt betegség után hunyt el szombaton.
Csomós Mari 1943. szeptember 25-én született Vajdácskán. 1965-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, ezt követően három évad erejéig a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött.
1968 és 1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971 és 1978 között pedig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt.
1978-tól 1983-ig a Nemzeti Színházban játszott, majd ezt követően a Katona József Színház alapító tagjaihoz csatlakozott, ahol több, mint egy évtizedig szerepelt, 1994-től pedig már az Új Színház tagjaként láthatta a közönség. 1997-ben szerződött a Radnóti Miklós Színházhoz – írták.
Csomós Mari hazánk egyik legtöbbet díjazott színésznője: 1973-ban Jászai Mari-díjat, 1975-ben SZOT-díjat, 1977-ben pedig Kazinczy-díjat vehetett át, majd 1978-ban Érdemes Művész, 1993-ban Aase-díjat, 1996-ban pedig Kossuth-díjat kapott – írta a Radnóti Színház.
A Színikritikusok Díját is több alkalommal vihette haza: 1987-ben a Csirkefej (legjobb női mellékszereplő), 1995-ben a Csongor és Tünde, valamint a Patika (legjobb női alakítás), 1996-ban a Nem félünk a farkastól (legjobb női alakítás), 1999-ben az Erdő (legjobb női főszereplő), 2003-ban a Medea (legjobb női főszereplő), 2017-ben A játékos (legjobb női mellékszereplő) című darabokban alakított szerepeiért.
1999-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjává vált, 2008-ban Vajdácska díszpolgárává avatták.
2003-ban Radnóti-díjat, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017. március 27-én a színházi világnapon választották a nemzet színészévé.
A Radnóti Színház közlése szerint a színművész temetéséről később intézkednek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Városliget
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- A nemzetközi színpadok ünnepelt sztárjai is megfordultak a Városliget színpadain
- Nagy sikerrel mutatkozott be az új Néprajzi Múzeum és az Új Nemzeti Galéria a Velencei Biennálén
- Így kerültek az első virágágyások a Városligetbe
- Amikor még félórányi járásra esett a Városliget Pest utolsó házaitól
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel 15:05
- Szörényi Éva szabadságharcai 09:50
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc 09:05
- Amerikai tervek szerint épült meg az egész országot rádióadással lefedő lakihegyi torony tegnap
- Konkrétumok nélkül, de a hidegháború végének reményével zárult a máltai találkozó tegnap
- A három császár csatája egyikük birodalmának alkonyát hozta el tegnap
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 2023.12.01.
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 2023.12.01.