Élete végéig a Habsburgok és a török között egyensúlyozott János Zsigmond
2024. július 7. 20:20 Múlt-kor
Korábban
Harc a kormányzóságért
Az ezt követő időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Fráter György a Habsburgok és a törökök közötti hintapolitikát tovább folytatva igyekszik kiszorítani Izabellát és a gyermek János Zsigmondot a hatalomból.
Habár az anyakirályné többször figyelmeztette György hűtlenségére a Portát, ám mivel török katonai jelenlét nem volt Erdélyben, kérése nem talált visszhangra.
1551-ben egy császári sereggel megerősítve a Gyulafehérvárra költöztetett anyakirálynét és gyermekét Fráter György foglyul ejtette.
Jagelló Izabella királyné
A kényszer alatt aláírt, úgynevezett szászsebesi nyilatkozatban Izabella lemondott minden korábbi magyarországi és erdélyi birtokról, amelyet János Zsigmond elvesztett királyságáért kárpótlásul ígértek neki.
Ezután Izabella Lengyelországba költözött bátyja, II. Zsigmond Ágost király védelmébe, a gyermek János Zsigmonddal együtt.
Fráter Györgyöt időközben a bizalmatlan Habsburgok meggyilkolták, és saját adminisztrációjukkal helyettesítették az addigi, jobbára magyarokból, illetve székelyekből álló vezetést.
Ez egyre nagyobb elégedetlenséget szült, ráadásul a válaszcsapásként megindult török seregek ellen Ferdinánd nem tudott érdemi ellenállást felmutatni.
Habár Ferdinánd 1554-ben kedvezett a székelyeknek azzal, hogy a pozsonyi országgyűlésen oklevélben ismerte el különleges jogaikat (ezek magyar nyelvű leirata az 1555-ös székely konstitúció), a török nyomásnak engedve az erdélyi rendek 1556-ban Izabella és János Zsigmond uralmának újbóli elismerésére Szászsebesen újabb országgyűlést tartottak, és a száműzött királyt és édesanyját visszahívták Erdélybe.
Az oszmán szultán mellett a francia és a lengyel király is elismerte II. János trónigényét, így végül Ferdinánd lemondott Erdélyről. Kolozsvárra való bevonulásuk után Izabella lett Erdély kormányzója az ekkor 16 éves fia nagykorúságáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- 16:05
- Bűnügyi vígjáték is szerepel a Zenthe Nyár programjai között 15:05
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét 14:20
- Barokk látványkonyhával és lovasbemutatóval is készülnek az idei Gyulai Végvári Napokon 13:20
- Legfőbb támasza okozta vesztét az utolsó etióp császárnak 09:50
- Csupán kiszolgáltatott helyzetében támogatták a főurak az „utolsó aranyágacskát” 08:20
- Bizarr módon ábrázolták Mohamed profétát az európai irodalomban tegnap
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat tegnap