2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Elbontanak több, a hirosimai atomrobbanást túlélt épületet

2019. december 18. 16:06 MTI

Az 1945-ös atombomba-támadást túlélt épületek egy részének lebontásáról döntött egy hirosimai bizottság, miután az érintett ingatlanok elöregedtek és fennáll a kockázata, hogy összeomlanak egy nagy erejű földrengés esetén.

Hirosima
Kép forrása: upi.com

Hirosima prefektúra kormányának illetékes testülete december elején jelentette be, hogy az egykori katonai ruházati raktár állami kézben lévő három épületéből kettőt le akarnak bontani a 2022-es költségvetési évig.

Az 1913-ban emelt két épület nagyjából 2,7 kilométerre található az 1945-ös atomtámadás epicentrumától, és a robbanás után megmaradt ingatlanok legnagyobbjai közé tartoznak.

A megerősített betonból és vörös téglából emelt épületek néhány eldeformálódott ablakáról úgy tartják, hogy az atomtámadáskor sérülhettek meg.

Noha a prefektúra tulajdonában lévő harmadik épület falait és tetőszerkezetét várhatóan helyreállítják az ingatlan megóvása érdekében, néhány hirosimai lakos még nem adta fel a reményt, hogy a másik két épületet is sikerül megmenteni a lebontástól, hogy előadóteremként vagy művészeti stúdióként lehessen használni őket.

Egy 2017-ben készített értékelés eredményei ugyanakkor azt mutatták, hogy az érintett két épület nagy valószínűséggel összeomlana nagy erejű földmozgások esetén.

A második világháború végéhez közeledve az amerikai légierő 1945. augusztus 6-án dobott le atombombát Hirosima városára. A robbanás több mint egy kilométeres körzetében minden a földdel vált egyenlővé.

A második amerikai atombombát három nappal később dobták le Nagaszakira. Az áldozatok pontos számát csak megbecsülni lehet, szakértők a két bombatámadás halottainak számát 210 ezerre teszik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A szóban forgó egyik épület az utcáról nézve. A falon látható felirat figyelmeztetés, miszerint az épület nem földrengésbiztos. (kép forrása: bbc.com / Google)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár