Elárverezik a Titanic utolsó ebédjének egy étlapját
2015. augusztus 31. 14:06 MTI
Elárverezik a Titanicon felszolgált utolsó ebéd egy étlapját, amelyet a "pénzes csónakként" emlegetett 1. számú mentőcsónak egyik utasa mentett meg a tragikus sorsú hajóról: a dokumentum leütési árát 50-70 ezer dollár (14-19,6 millió forint) közé becsülik.
Korábban
A Lion Heart Autographs nevű online aukciósház szeptember 30-ára meghirdetett árverésén az ominózus mentőcsónak utasaihoz kötődő két másik, korábban ismeretlen tárgyra is licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciót a roncsok megtalálásának 30. évfordulójához igazították. Az első osztályon utazott Abraham Lincoln Salomon egyike volt azon maroknyi embernek, akik a sajtó által később "pénzes csónakként" emlegetett mentőhajóba szálltak be. A negyven férőhelyes csónakban mindössze tizenketten ültek, közülük heten a legénység tagjai voltak.
A híres divattervező Lucy Duff-Gordont és a férjét, Sir Cosmo Duff-Gordont annak idején azzal vádolták meg, hogy lefizette a legénységet, hogy ne induljon további hajótöröttek keresésére. Az ügyben indult nyomozás a vádat alaptalannak találta. A menüt, amelyen sózott marhahús, gombóc és egyéb ízletes fogások szerepelnek, az első osztály egy másik utasa, az ugyancsak túlélő Isaac Gerald Frauenthal is aláírta a hátoldalán. A feltételezések szerint a két férfi együtt ebédelhetett a végzetes napon.
Salomon a Titanic pazar törökfürdőjébe szóló nyomtatott belépőt is megmenekített a hajóról, a jegy a becslések szerint 7500-10 000 dollárt közötti áron cserél gazdát. A harmadik Titanic-relikvia egy levél, amelyet Mabel Francatelli, Lucy Duff-Gordon alkalmazottja írt Salomonnak a New York-i Plaza Hotel levélpapírjára, hat hónappal a katasztrófa után.
Lady Duff-Gordon egy levele, amelyet röviddel a hajótörés után írt egy barátjának, elpanaszolva a bánásmódot, amelyben Angliába visszatérve részesítette őket a sajtó és az emberek, mintegy 12 ezer dollárért talált új gazdára egy januári árverésen Bostonban. Francatelli levelétől 4-6 ezer dollár közötti összeget várnak. A Lion Heart Autographs szerint a tárgyakat az 1. számú mentőcsónakban utazók egyikének egyenes ági leszármazottja adta egy férfinak, az ő a fia bocsátja most őket árverésre. Az 1912-ben elsüllyedt legendás óriásgőzös roncsait 1985. augusztus 31-én találták meg az Atlanti-óceán fenekén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap