Éhség Rómában - így oldotta meg a birodalom egymillió éhes száj betömését
2015. november 2. 12:45
Korábban
Vadállatok Ostiában
Az új kikötő gigantikus méretekkel rendelkezett. A 800 méter széles, 7 méter mély kikötőmedencét Ostiától 4 kilométerre északra ásták ki. Oldalsó széleit kőfalakkal erősítették meg, a kikötő bejáratához mindkét oldalon egy-egy hosszú, ívelt mólót építettek a víz alatt megszilárduló római betonból. Az építészek a kikötő bejárata elé – a téli viharoktól való megóvása érdekében – egy hatalmas hullámtörő gátat terveztek.
Suetoniustól tudjuk, hogy a hullámtörő alapjául egy hatalmas hajó szolgált, amelynek rakterébe óriási betontömböket hordtak, hogy el tudják süllyeszteni. A hajó fölé az éjszaka közlekedő vitorlások tájékozódásának megkönnyítése érdekében egy magas világítótornyot építettek. Ezt követően két csatornát ástak a kikötő és a Tiberis közé, hogy a hajók rakományát folyami dereglyéken Rómába szállíthassák. Az építkezés végül egészen i. sz. 64-ig tartott. Nero császár a kikötő megépülésének tiszteletére kiadott egy emlékérmet, amelyen a kikötő mellett a gátak és hajók képe volt látható.
Megnyitása után a Földközi-tenger legkülönbözőbb vidékeiről érkező teherhajók lepték el az új kikötőt, a Portus Ostiensist. Becslések szerint Róma évi 270 ezer tonna búzát importált, mely nagyrészt az új kikötőn keresztül érkezett Egyiptomból és Észak-Afrika egyéb területeiről. A kikötőmunkásoknak éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a nagy mennyiségű áru Rómába jusson. A búzát nagy zsákokban, a bort és olajat nehéz cserépedényekben, amforákban szállították. Egy rakomány akár 10 ezer amforából is állhatott, és meglehetősen kemény munka volt az árut a raktér fojtó melegéből kicipelni.
Egy 250 tonnányi búzát szállító hajó kirakodása 7-8 napot vett igénybe, mégis ez szinte semmi nem volt a márvány- és gránitszállítmányokhoz képest, amelyekre Róma nagyszabású építkezéseihez volt szükség. A súlyosabb rakományokhoz fából ácsolt darukat használtak. Ostiába rabszolgaszállítmányok is érkeztek, a legnagyobb feltűnést pedig az Afrikából szállított, ketrecekbe zárt vadállatok: oroszlánok, majmok, orrszarvúk és elefántok keltették, melyeket gladiátorviadalokra vittek tovább Rómába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap