2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egyszerre látja bűnözőnek és önfeláldozó hősnek az utókor Spartacust

2024. október 16. 14:20 Múlt-kor

Sziszifuszi küzdelem

Az események csúcspontján mintegy 100 – 120 ezer főből álló lázadó tömeg célja a közhiedelemmel ellentétben nem a rabszolgaság eltörlése volt.

A legtöbb történész Plutarkhosz álláspontját fogadja el, aki szerint a felkelők többsége esetében a szülőföldjükre, Galliába és Trákiába való hazatérés jelentette az elsődleges motivációt.

Akciójuk azonban már a kezdetektől kudarcra volt ítélve.

A felkelés a jelentős római haderőt lekötő harmadik mithridatészi háború árnyékában robbant ki. Bár a lázadók leveréséhez végül nagyobb erő bevetésére volt szükség a birodalom részéről, mint Gallia meghódításához, nem volt kérdés, hogy a római légiók előbb-utóbb győzedelmeskedni fognak.

A végső kudarchoz hozzájárult, hogy nagy különbség mutatkozott a felkelők harci ereje tekintetében is. A harcedzett lázadók létszáma meglehetősen csekély volt, és a hadjárat során hozzájuk csatlakozó rabszolgák, szegényparasztok döntő többsége nem rendelkezett katonai tapasztalatokkal.

A rabszolgák ráadásul nem is alkottak homogén társadalmi csoportot, hiszen egy pásztor helyzete alapvetően különbözött egy városi rabszolgáétól.

A zendülés híre sokakhoz eljutott, de a rabszolgák számához viszonyítva csak kevesen érezték helyzetüket annyira tarthatatlannak, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Gladiátorok küzdelme egy Kr. u. 1. századi római reliefenA rómaiak által harmadik rabszolgaháborúnak nevezett felkelést körülbelül 70 szökött gladiátor robbantotta ki A maréknyi harcosból hamar százezer főnél is többet számláló, félelmetes sereg lett. Illusztráció Jean-Léon Gérôme 1872-es, Pollice Verso (Hüvelykujj lefelé) című festménye nyomán.Gladiátorok összecsapása egy Kr. u. 2. századi római reliefenCapua amfiteátrumának maradványai a mai Santa Maria Capua Vetere községnél. A műemlék a Spartacus-féle felkelés után, Augustus császár idején épült – a felkelés dacára Capua a gladiátorviadalok egyik központi helyszíne maradt.Giorgio de Chirico: Gladiátoriskola - A harc (1928)A lázadás kezdetén az elszökött rabszolgák el akarták hagyni Itáliát, ki-ki a maga szülőföldjére kívánt visszatérni.Heinrich Leutemann (1824-1905): Az ókori Róma - versenyzők menete az aréna feléKirk Douglas Spartacus szerepében, 1960. A film ellen számos antikommunista mozgalom tiltakozott szerte az Egyesült Államokban.
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár