Egymáson taposva égtek és fulladtak meg több százan a történelem legsúlyosabb szórakozóhelyi tűzesetében
2021. szeptember 12. 16:16 Múlt-kor
Korábban
Futótűz a műdzsungelben
A pincehelyiségből egyetlen kijárat volt: a felfelé vezető lépcső, amelyet azonnal megrohantak az emberek, miközben a bárpult mögött dolgozók szódásüvegek vízsugaraival próbálták megfékezni a tüzet.
A lángok azonban felhőként, a szemtanúk szerint egyfajta tűzgolyóként terjedtek felfelé, szerte az épületben, a vendégeken pedig a teljes pánik lett úrrá.
Az egyre sűrűsödő füstben sok embernek a ruhája, illetve a haja lángra kapott, és hamar megszűnt az áramellátás is, így a Cocoanut Grove káoszát még a sötétség is tetézte.
Az utolsó ismert túlélő, a 2008-ban 89 évesen elhunyt Dr. Saul Davis arra emlékezett vissza, hogy a fojtogató füstben és vaksötétben csak azt lehetett hallani, ahogy emberek fejvesztve kiabálnak, egymásnak ütköznek, és asztalokat borítanak fel, elkeseredetten keresve a kiutat.
Néhány túlélő beszámolója szerint a szórakozóhely egyes alkalmazottai továbbra sem voltak tisztában a helyzet súlyosságával: a ruhatárosok továbbra is azt követelték a kifelé igyekvőktől, váltsák ki holmijaikat, és rendezzék számláikat.
A legtöbb kétségbeesett vendég a főbejáraton keresztül próbált kimenekülni, amely egy forgóajtó volt. Az egymást taposó, eszméletüket, majd életüket vesztő emberek testei ezt hamar eltorlaszolták, és a tűz után a mentőcsapatok mintegy 200 holttestet találtak csak ezen az egy helyszínen. Néhányukat valósággal széttépték a kitörni próbálók.
Súlyosbította a helyzetet, hogy több meglévő kijárat szándékosan átjárhatatlanná lett téve – több oldalsó ajtó zárva volt, mások azon egyszerű oknál fogva nem nyújthattak menekülési lehetőséget a bent rekedteknek, hogy befelé nyíltak, a tömeg pedig nekik feszült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap