Egyiptomi stílusú, 3000 évnél is régebbi skarabeusz pecsétnyomóra bukkantak Izraelben
2022. december 2. 13:13 MTI
Több mint 3000 éves skarabeusz pecsétnyomót találtak egy régészeti oktató-kiránduláson Izrael központi részén, Tel-Aviv szomszédságában – jelentette a Maárív című újság hírportálja.
Korábban
Egy iskolai túrán került napvilágra az értékes lelet, ugyanis a Tel Aviv melletti Azúr város Rabinról elnevezett iskolájában már harmadik éve tartanak kirándulásokat a nyolcadikosoknak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakembereinek vezetésével, hogy megismertessék a város lakóit helyi örökségükkel.
„Sétáltunk a terepen. Először egy homokba dobott játéknak tűnt. De egy belső hang azt súgta, hogy vegyem fel, és fordítsam meg. És rácsodálkoztam: ez egy skarabeusz, igazán tiszta metszettel, minden régészetrajongó álma. A tanulók nagyon fellelkesedtek” – mesélte a leletet megtaláló, a gyerekek régészeti kirándulását vezető Gilad Stern, a IAA oktatási központjának munkatársa.
„A skarabeusz pecsétek ganajtúró bogarat formáznak. Az ókori egyiptomiak a teremtés és az újjászületés megtestesülését látták a magánál kétszer nagyobb trágyagolyót görgető kis bogárban – hasonlóan a Teremtő Isten cselekedetéhez” – mesélte a lapnak Amir Golani az IAA bronzkor-szakértője.
„A skarabeuszt aláírásokhoz használták pecsétként, a hatalom és a státusz szimbóluma volt. Néha láncba vagy gyűrűbe helyezték a kékeszöld bevonatú cseréptárgyat. Talán kiesett egy tekintélyes ember kezéből, vagy szándékosan temették el a földbe más tárgyakkal együtt, és több ezer év után felszínre került” – tette hozzá.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A pecsét valószínűleg egy helyi uralkodó legitimációjának jelenetét ábrázolja. Alsó, lapos részén egy széken ülő alak, előtte pedig egy álló alak látható, aki karját az ülő feje fölé emeli. Az álló alak megnyúlt feje az egyiptomi fáraó koronáját jelezheti: talán a fáraó nevében éppen egy helyi kánaáni uralkodót ruház fel hatalommal.
A késő bronzkorban, az i. e. 2. évezredben Izrael földjén a helyi kánaáni uralkodók egyiptomi politikai és kulturális uralom alatt éltek, mely ellen olykor fellázadtak. A skarabeusz jellegzetes egyiptomi jelkép, de Egyiptom határain kívül is elterjedt ebben a korban.
Izraelben több száz került a skarabeusszal díszített tárgyakból, főleg sírokból. Többet Egyiptomból hoztak, de sokat egyiptomi hatásra Izraelben készítettek helyi művészek. Az Azúrban frissen megtalált darab a szakemberek szerint szintén helyi kézműves munkája lehet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Horthy](/ih0Ax/label/.cut-640x400/254.jpg)
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap