Egyértelmű üzenetet közölt a világgal a megkorbácsolt rabszolga híres fotója
2020. április 14. 20:49 Múlt-kor
Korábban
Egy örökérvényű fénykép
Az északi sereg a nagyforgalmú folyami kikötővárosban komoly jelenlétet épített ki, és ennek keretében érkezett Baton Rouge-ba két New Orleans-i fényképész is: William D. McPherson és partnere, egy bizonyos Mr. Oliver.
Kettejük specialitása az üdvözlőkártyák, azaz a fényképpel ellátott, olcsón és tömegesen előállított, kisméretű kártyák előállítása volt, amelyeket az egyre szélesebb körben elérhető fényképészet csodáira ráeszmélő lakosság előszeretettel csereberélt egymás közt.
Miután hallották Gordon rendkívüli történetét, a páros tudta, hogy muszáj fényképet készíteniük róla. Először szakadt ruházata ellenére méltóságteljes, ülő pózban fotózták le, amint egyenesen a kamera lencséjébe néz. Második fényképük azonban világhírűvé vált, a rabszolgatartás kegyetlen mivoltának örök jelképévé.
Gordon levette ingjét, és megfordult, a kamerának háttal ülve. Hátán rendkívül vastag, egymást átszövő hegek hálója volt látható.
A rabszolgaság egyedülállóan kegyetlen intézményének tagadhatatlan bizonyítéka volt a kép, amely bármennyi szónál jobban közölte: Gordon egy olyan rendszer elől szökött meg, amely puszta létükért büntetett embereket.
A hátán látható sebek üzenetét kiemelte Gordon profilból látható arcának szerény, mégis csendes büszkeséget sugalló kifejezése azonnal megérintette a publikumot.
A kép először a legnépszerűbb korabeli magazin, a Harper’s Weekly lapjain jelent meg 1863 júliusában, ami biztosította, hogy gyakorlatilag minden északi háztartásba eljutott.
Gordon képe és története emberekként mutatta be a fehér amerikaiaknak a rabszolgákat, nem pedig vagyontárgyakként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap