Egyértelmű üzenetet közölt a világgal a megkorbácsolt rabszolga híres fotója
2020. április 14. 20:49 Múlt-kor
1863-ban egy Gordon néven ismert rabszolga mintegy 130 kilométert gyalogolt a louisianai mocsarakon át szabadságáért, miután elszökött arról az ültetvényről, ahol csaknem halálra korbácsolták. A polgárháború hevében az északi hírlapok hamar közölték történetét – a borzalmas sérüléseiről készült, mára ikonikussá vált fényképpel együtt.
Korábban
Elkeseredett menekülés
Az év tavaszán az Unió seregei már mélyen behatoltak a déli területekre a Mississippi folyó mentén, kettévágva a Konföderáció erőit.
Az északi hadsereg XIX. hadteste a Louisiana állam déli részén, a Mississippi keleti partján fekvő Baton Rouge-nál táborozott, amikor egy mezítlábas, szakadt ruhákat viselő, láthatóan holtfáradt fekete férfi tántorgott a védvonalaikhoz.
A később Gordon, illetve „megkorbácsolt Peter” („Whipped Peter”) néven ismert férfi elmondta, St. Landry megyéből, John és Bridget Lyons ültetvényéről szökött meg, ahol olyan súlyosan megkorbácsolták, hogy utána két hónapig ágyban kellett feküdnie. Azt is elárulta, az ültetvényen további mintegy 40 ember raboskodik.
Amint felépült sérüléseiből, Gordon elhatározta, hogy megszökik, és az északi csapatok vonalai felé veszi az irányt.
Gyalog kelt át a mocsarairól híres állam nehéz terepén, majd magán a Mississippin is, miközben az erre a célra magával vitt vöröshagymákkal dörzsölgette be magát, hogy megtévessze az üldözői által alkalmazott kutyákat.
Tíz nap alatt, nyolcvan mérföld (130 kilométer) megtétele után érte el az uniós csapatok táborát, és részesült életében először a szabadságban.
A New York Daily Tribune című lap az év decemberi cikke szerint Gordon a következőképpen számolt be megpróbáltatásairól a katonáknak Baton Rouge-nál:
„A munkafelügyelő korbácsolt meg. A gazdám nem volt jelen. Nem emlékszem a korbácsolásra. Két hónapot ágyban feküdtem a korbácsolástól, és a sós víztől, amelyet a munkafelügyelő öntött a hátamra. Napról napra visszatértek az érzékeim – azt mondták, kissé őrült voltam. Le akartam lőni mindenkit.”
Gordon nem akarta, hogy szabadulása hiábavaló legyen: amint lehetséges volt, felcsapott katonának még ott, Louisianában, hogy segíthessen felszabadítani sorstársait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap