Egy újabb tégla a falban – berlini képek a szocialista összeomlás idejéből
2018. november 10. 08:26 Múlt-kor
“Ich bin ein Berliner”, hangzott el a híres kijelentés John F. Kennedy szájából 1963-ban nyugat-berlini látogatása alkalmával. Ez mindössze két évvel a fal megépítése után történt, a hidegháború dübörgött, és az amerikai elnök beszédében egyértelművé tette együttérzését a megcsonkított nagyvárossal. Kennedy ide vagy oda, a Berlint kettéválasztó fal majdnem három évtizedet is megélt, mire 1989. november 9-én megkezdték a lebontását – erre emlékezünk most a Fortepan képeivel.
Korábban
A berlini fal a nyugati világ szemében a politikai elnyomás és a diktatórikus kegyetlenség szimbólumává vált, elrettentő példaként szolgál ma is. A német főváros megsínylette a huszadik század eseményeit, és a fal ma is álló – emlékműként funkcionáló – szakaszai az egyik legemblematikusabb látnivalói közt szerepelnek. Családokat szakított szét, életeket vett el a szovjet zsarnokság zászlaja alatt, miközben a világ a szép szavakon kívül nem tehetett semmit. A történelem e különösen hátborzongató évtizedei sok művészt ihlettek meg, akik a lebontás után megmaradt, több, mint egy kilométer hosszú szakaszt vették birtokukba, melyet East Side Gallerynek neveztek el. Graffitiműveik csípősen és groteszken reflektálnak a Berlint ért megrázó időszakra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.