Egy találékony színésznő rukkolt elő a féklámpa, az irányjelző és az ablaktörlő elődjével is
2021. július 25. 17:13 Múlt-kor
A mai gépkocsikon számtalan olyan alapvető funkció található, amely nélkül ma már nehezen lehetne elképzelni a közlekedést. Az irányváltást jelző index vagy a féklámpa alapvető tartozéka a kocsiknak. Ám ez nem mindig volt így. Az autózás hőskorszakában ezeket az eszközöket nélkülözniük kellett a sofőröknek, így a közlekedés sokkal balesetveszélyesebb volt, mint manapság. Azt kevesen tudják, hogy ezek a mindennapi vezetést megkönnyítő találmányok egyetlen személynek, egy színésznőnek köszönhetőek.
Korábban
A világot jelentő deszkákon
Florence Annie Brigwood 1886-ban látta meg a napvilágot. Édesapja egy kocsigyártó, édesanyja pedig Charlotte Bridgwood, egy írországi éhínség elől menekülő vaudeville színésznő volt. Ismertebb nevén Lotta Lawrence-ként irányította a Lawrence Dramatic Companyt, amelyben maga is szerepelt.
Florence-t az édesanyja hamar bedobta a mélyvízbe, és már három évesen a színpadon szerepelhetett. Ahogy idősebb lett, úgy kapott egyre felelősségteljesebb szerepeket, ám amikor elérte a megfelelő kort, édesanyja beíratta egy iskolába, és csak azután tért vissza a színpadra, hogy befejezte tanulmányait.
Először 1906-ban játszott filmben, majd egyre több szerepet kapott. 1907-ig körülbelül 38 kisebb mozgóképes szerepet sikerült megszereznie. 1906 végén az Edison Manufacturing Company szerződtette, mivel számos kollégájával ellentétben tudott lovagolni, a filmstúdiók pedig rendszeresen kerestek olyan színésznőket, akik el tudtak játszani például egy lovaglást is igénylő szerepet.
Bár néhány alkalommal együtt szerepeltek filmekben, édesanyja mégis úgy döntött, hogy visszatér a vándor életmódhoz. Lawrence azonban nem csatlakozott hozzá, nem vágyott vissza a vándortársulathoz, ahogy ő fogalmazott nem akart ismét „cigányéletet élni”.
A kiugrást a Biograph Studios megkeresése jelentette. A Biograph Studios egyik rendezője, D. W Griffith ugyanis egy fiatal és csinos lovas lányt keresett a fiatal Harry Solter mellé és egy korábbi filmben feltűnt neki. Végül megkötötték a szerződést, amely elhozta neki azt az ismertséget, hogy utóbb a filmtörténet első szupersztárjának tekintsék. Csakhogy a stúdió a fekete-fehér filmeken egyáltalán nem tüntette fel a színésznő nevét, így nyerte el közismert becenevét, a Biograph Lányt. Az egyre gyarapodó rajongótábor sokáig csak találgathatta, hogy mi a neve az egyre felkapottabb színésznőnek.
Florence Lawrence eleinte keveset keresett, mindössze huszonöt dollárt egy héten, ám később, ahogy egyre ismertebbé vált, kiharcolta a fizetésemelést, és ennek az összegnek a többszörösét is megkapta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap