Egy nemrég előkerült fénykép oldhatja meg Amelia Earhart eltűnésének rejtélyét
2017. július 6. 16:36
A repülés története első nagy női úttörőjének ismeretlen sorsa régóta foglalkoztatja a kutatókat és lelkes amatőröket egyaránt. Earhart a hivatalos verzió szerint a Csendes-óceánba zuhant, mások szerint egy lakatlan szigeten hajtott végre kényszerleszállást. Egy újonnan előkerült fénykép pedig azt a teóriát látszik alátámasztani, miszerint navigátorával együtt japán fogságba került.
Korábban
Egy nem mindennapi vállalkozás
Az Atlanti-óceánt 1932-ben egymaga keresztülrepülő Amelia Earhart korának ünnepelt hőse volt. A történelem egyik legelső híres női pilótája 1937-ben egy utolsó nagy vállalkozásra szánta el magát: megkísérelte körberepülni a Földet, amit előtte csak néhányan, a bolygó északi, tehát "rövidebb" részén tettek meg, míg Earhart útvonala javarészt a trópusi égöv mentén haladt.
Miután a Kalifornia állambeli Oakland városából a floridai Miamiba repült, ahol bejelentette útját a sajtó előtt és június 1-én korszerű Lockheed Electra típusú gépével, fedélzetén Fred Noonan navigátor társaságában útnak indult. A következő hónapban sikeresen abszolválták a Dél-Amerika, Afrika, majd Ázsia felett való átrepülést – természetesen számos megállóval útközben – és június 28-án végül megérkeztek Új-Guineába. Innen július 1-én emelkedtek ismét levegőbe és indultak el tervezett útjuk egyik legutolsó szakaszára, a Csendes-óceán közepén fekvő Howland-sziget felé.
Mivel mindez még a radartechnológia elterjedése előtt történt, Earhart útját egy Howland mellett horgonyzó hajó, az Itasca segítette rádiós iránymeghatározás, illetve füstjelek segítségével. Az Itasca által Earharttól fogadott utolsó jelzés szerint a repülőgép már a sziget közelében járt július 2-ának reggelén, de még nem sikerült megpillantaniuk azt. Ugyanezen jelzés szerint az Elektra repülőgép üzemanyagszintje ekkor már alacsony volt.
Amelia Earhart és Fred Noonan ezt követően mintha eltűnt volna a Föld színéről. A repülőgép sosem érkezett meg Howland szigetére és mindmáig sem a két kalandor holttestét, sem az Elektra lezuhant roncsait nem tudták azonosítani. Az azóta eltelt 80 évben természetesen számos elmélet látott napvilágot Earhart sorsát illetően.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Az amerikai kormányzat hivatalos magyarázata – és a legtöbb kutató által valószínűsített verzió – szerint semmiféle rejtély nincs az eset mögött: Earhart nem találta meg a szárazföldet, repülőgépéből az utolsó bejelentkezését követően kifogyott az üzemanyag és az Elektra a Csendes-óceánba zuhant. A gép és utasainak maradványait tehát az óceán mélyén kell keresnünk. A roncsok felkutatására már 2002-ben, majd 2009-ben is indult expedíció, de mindeddig sem a mélytengeri radaros vizsgálatok, sem a felderítő búvárrobotok alkalmazása nem vezetett eredményre.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![hidegháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/41.jpg)
hidegháború
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap