Egy másik Vietnam: ritka képek a háborúról a Vietkong szemével
2016. február 8. 13:25
Az egyik legvéresebb hidegháborús összecsapásról, a vietnami háborúról csupán egy maroknyi, de annál "ikonikusabb" fotót ismer a világ: gondoljunk csak Eddie Adams 1968-as Pulitzer-díjas felvételére, amelyen egy rendőrfőnök készül lelőni egy vietkongot, vagy Nick Ut híres fényképére, amelyen egy 9 éves megégett, mezítelen kislány menekül a napalmtámadás elől, esetleg Malcolm Browne valóban ikonikus fotójára, amelyen egy saigoni útkereszteződésben egy önmagát felgyújtó szerzetes alakja látható. A háború híres fotói mind egy-egy nyugati vagy dél-vietnami fotós szemén át közvetítik a véres konfliktust, de vajon hogyan látták a háború mindennapjait az északiak?
Korábban
Az 1960-1970-es években Észak-Vietnam és a Vietkong több száz fotósa dolgozott a helyszínen, ugyanakkora veszélyben, mint déli társaik. Szinte mindegyikük autodidakta módon sajátította el a fényképes haditudósítás művészetét, többségük a vietnami ügynökség, a Vietkong, azaz a Nemzeti Felszabadítási Front, az északi hadsereg, vagy valamely északi újság megbízásából dolgoztak. Legtöbbjük nevét nem közölték a lapok, úgy alig tudjuk, kik voltak ők.
„Rendkívül óvatosnak kellett lennünk, ugyanis csupán korlátozott mennyiségű filmet osztott ki nekünk az újság. Egy fénykép olyan volt számunkra, mint a katonának a muníció” – mondta Nguyen Dinh Uu. Egy Tram Am nevű fotós arról számolt be, hogy mindössze egy tekercs filmet (70 képkocka) kapott az egész háború idejére, tehát nagyon be kellett osztania, így csak a legjobb pillanatban kattinthatott.
A Ho Si Minh-ösvény véres harcait, hátországát, az emberek mindennapjait, a harcokat, a bombázásokat és a háború ártatlan áldozatait is megörökítő északi fotósok közül néhányan arra törekedtek, hogy valóban hitelesen dokumentálják a háború momentumait, míg sokan közülük propagandacélokat igyekeztek szolgálni.
Ezek a fényképek nagyon ritkák még Vietnamban is, nem beszélve a világ többi részéről. Az 1990-es években Doug Niven fotóriporter kezdte összegyűjteni a még élő tudósítókat, akik megőrizték azokat a negatívumokat is, amelyeket elő sem hívtak az elmúlt évtizedekben. Az Another Vietnam: Pictures of the War from the Other Side (Egy másik Vietnam: A háború képei a másik oldalról) című könyv 180 ritka fotót és történetet mutat be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05