Egy macska sírjára tették az ezeréves angolszász szobrot
2015. január 14. 13:27
Múzeumba került az az angolszász időkből származó, 10-11. századi relief, amely sírkőként éveken át egy macska végső nyughelyén díszelgett.
A Szent Pétert ábrázoló mészkőreliefet egy Somerset megyei bányában fedezte fel Johnny Beeston. A kőművesként dolgozó férfi hazavitte magával a követ, s mit sem sejtve annak valódi értékéről, a magához vett elhunyt kóbormacskája, Winkle sírjára tette sírkőként.
A reliefet Beeston halála után először Chris Brewchorne brit helytörténész vizsgálta meg, aki megállapította, hogy az valójában egy értékes, igen ritka 10-11. századi műalkotás. A középkori relikvia 10 évvel ezelőtt egy amerikai magángyűjtő gyűjteményébe került, majd a férfi halála után a Museum of Somerset vásárolta meg egy aukción 150 ezer fontért a brit Nemzeti Lottóalap anyagi támogatásával. A relief a Taunton Castle-ben székelő múzeumban szombat óta látható.
Brit régészek egyelőre sötétben tapogatóznak a relief pontos származási helyét illetően: feltehetően a Szent Péter és Szent Pál tiszteletére emelt helyi templomban, a Muchelney Abbeyben állt, talán az oltár mellett. A szobor eredetileg minden bizonnyal festett volt, a Szent Péter szemének helyén látható mély lyuk pedig arra utal, hogy azt egykoron üveg, vagy valamilyen más anyag ékesítette.
Victoria Whitworth, a University of the Highlands and Islands kutatója elmondta, hogy a finoman faragott domborművön látható Szent Péter-ábrázolás a tipikus angolszász stílusjegyeket viseli magán: arca csupasz, fején tonzúra van. Eme ábrázolás igen elterjedt az angolszász krónikákban, de ismeretlen Európa többi részén.
Chris Brewchorne és a mészkőrelief
"Szent Péternél általában kulcs van, itt azonban egy könyvet láthatunk - talán ezért is írták oda a nevét" - fejtette ki Whitworth, hozzátéve: a relief minden bizonnyal az oltár mellett lehetett, másik oldalán a Szűz Máriával. "Felfelé pillantó tekintetével talán az volt a célja, hogy a hívő szemét Isten dicsősége felé irányítsa" - így a kutató.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap