Ajtótámasznak használták a bronzkori tőrt
2014. november 25. 17:20
Amikor egy angol farmer szántás közben évekkel ezelőtt egy meghajlított bronztárgyra bukkant, nem is sejtette, hogy milyen rendkívüli lelet fordult ki a földből a puszta véletlennek köszönhetően. A hatóságokat nem értesítette a felfedezésről, a bronztárgyat pedig 12 éven keresztül ajtótámaszként használta vidéki birtokán.
Korábban
Andrew Rogerson, a Portable Antiquities Scheme szakértője 2013-ban vizsgálta meg a 68 centiméter hosszú, 1,8 kilogramm tömegű tárgyat, amelyről kiderült, hogy a középső bronzkor (i. e. 2000-1600 körül) idejéből származik. Mivel éle szándékosan tompa, s hozzávetőlegesen háromszor nagyobb, mint egy átlagos bronzkori tőr, elképzelhetetlen, hogy fegyverként használták volna, inkább rituális célokat szolgálhatott.
A tulajdonos beleegyezett a lelet eladásába: a rituális tőrt végül 39 ezer fontért (15 millió forint) vásárolta meg a National Heritage Memorial Fund és a Norfolki és Norwichi Régészeti Társaság nagylelkű felajánlásának köszönhetően a Norwich Castle Museum.
Nagyon ritka leletről van szó, hasonlót korábban csak egyszer, a norfolki Oxboroughban találtak Nagy-Britannia területén még 1988-ban - ez utóbbit a londoni British Museumban őrzik. A lelet értékét nagyban növeli, hogy a British Museum tájékoztatása szerint eddig mindössze négy bronzkori rituális tőr ismert Európából: kettő a mai Hollandia, kettő pedig Franciaország területén került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.