Egy lengyel és egy magyar tiszt hozta létre az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
2022. június 13. 18:07 Múlt-kor
Korábban
A szabadság harcosa
Kazimierz Michał Władysław Wiktor Pułaski 1745. március 4-én vagy 6-án született a Lengyel–litván Unió de facto fővárosában, Varsóban. Édesapja, Józef több fontos pozíciót is betöltött az államigazgatásban, és igen magas szintű iskoláztatást kapott egy, a theatinus rend által működtetett iskolában.
A család életét katolikus lengyel nemesekként meghatározta, hogy a 18. század folyamán fokozatosan növekedett az orosz cár befolyása a lengyel–litván államalakulat ügyeire, mígnem 1768-ban a terület orosz protektorátussá vált.
Kazimierz Pułaski egy 18. századi metszeten
Az ortodox egyház növekvő ereje ellen fellépni akaró lengyel nemesek, köztük Pułaskiék – az ekkor 15 éves Kazimierz-zsel együtt – a podóliai Bar erődjében megalapították a Szent Kereszt Lovagjai nevű szervezetet, az úgynevezett bari konföderáció katonai szárnyát, amelynek nagymestere Józef volt, egyik fontos helyettese pedig Kazimierz.
A fiú élete első csatáját ez év áprilisában vívta, és az 1772 nyaráig tartó háborúban többször kitűnt vezetői alkalmasságával. A lengyel nemesség törekvései végül elbuktak, Pułaski pedig előbb Poroszországba, majd Franciaországba ment.
Az orosz–török háború alatt megkísérelt egy lengyel egységet szervezni, de mire bármilyen lépés történt volna, az Oszmán Birodalom 1774-ben vereséget szenvedett. Pułaski kénytelen volt visszatérni Franciaországba.
Az adósságai miatt börtönbe is kerülő Pułaski végül az amerikai forradalomban találta meg következő célját: kapcsolatain keresztül sikerült találkozót eszközölnie a függetlenségre vágyó gyarmatok párizsi nagykövetével, Benjamin Franklinnel, aki a forradalom egy másik külföldi segítőjével, Lafayette márkival egyetértett abban, hogy szükségük van a férfira.
Pułaski úgy érkezett 1777 nyarán Amerikába, hogy Franklin már levélben méltatta képességeit Washingtonnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20