Egy lázadó brit diplomata önfejűségére is szükség volt az „algériai Pompeji” felfedezéséhez
2020. november 25. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Timgád felfedezése
A római város rövid reneszánszot élt át, miután a bizánci seregek a 6. században bevették. Az újjászületett, keresztény várost azonban a 7. században ismét elfoglalták és kifosztották a berberek, ezt követően pedig újra elnéptelenedett. A védtelenül hagyott városba lassacskán beköltözött a Szahara, és az egykor virágzó római kolónia feledésbe merült. Ezer évnek kellett eltelnie, mire egy felfedezőcsoport újra rábukkant.
Timgád újkori felfedezése James Bruce skót nemes, Nagy-Britannia algíri konzuljának nevéhez kötődik. 1763-ban Bruce-t egy heves vitát követően visszahívták küldetéséből, azonban a férfi a hazatérés helyett úgy döntött, Luigi Balugani firenzei festő társaságában keresztülutazza Afrikát.
Timgádhoz 1763. december 12-én érkeztek meg, valószínűleg évszázadok óta az első európaiak voltak, akik arra jártak. Bruce-t azonnal lenyűgozték a homokból ki-kilátszó ókori romok. Naplójában így írt: „kis város volt, de tele elegáns épületekkel.” Észak-Afrika történelmével kapcsolatos előzetes tudása alapján biztos volt benne, hogy Traianus császár rég elveszett városára bukkantak.
Miután azonban Londonba visszatérve beszámolt elképesztő felfedezéséről, senki sem akart neki hinni. Bruce lelkesedése töretlen maradt, és hazatért Skóciába, ahol nekilátott Afrikáról szóló emlékiratai megírásának. A mű végül öt kötetet tett ki, Bruce pedig az észak-afrikai útja után később megtett etiópiai körútjáról az Utazások a Kék-Nílus forrásának felfedezése felé címet adta.
Egy teljes évszázadba telt, mire Bruce egyik utóda az algíri poszton, Robert Lambert Playfair 1875-ben újra Timgádhoz látogatott. A város szinte változatlan képet mutatott Bruce leírásaihoz képest.
Az ásatások hellyel-közzel folytatódtak a 20. század folyamán, mígnem 1982-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a várost. A legnépszerűbb látnivalók a város jellegzetes diadalíve, amely Traianus íveként ismert, valamint amfiteátruma, ahol napjainkban jeles alkalmakkor újra rendeznek előadásokat. Timgád kiváló állapotával a római kultúra és életmód egyedi lenyomataként enged betekintést az ókorba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.