Egy kristályszobrot is rejtettek az Egyiptom partjainál talált kétezer éves hajóroncsok
2017. november 22. 16:57 MTI
Három római kori hajó roncsaira bukkantak régészek Egyiptom partjainál, Alexandria közelében. Alexandria keleti kikötőjének mélye még sok feltáratlan kincset rejt, és bizonyítékokat találtak egy negyedik római kori hajóroncs létére is.
Korábban
A több mint kétezer éves roncsokat egyiptomi régészek találták meg, együttműködve a víz alatti régészet európai intézetének szakembereivel - jelentette be kedden Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője. A régészek rábukkantak egy fáraókori Ozirisz istennek felajánlott áldozati vitorlás maradványaira is Alexandria kikötőjének keleti részén.
A hajóroncsok közelében találtak egy kristály mellszobrot és három arany pénzérmét, utóbbiak Augustus római császár uralkodása idején készültek. Oszama al-Nahasz, a víz alatti régészeti osztály vezetője elmondta, hogy Alexandria keleti kikötőjének mélye még sok feltáratlan kincset rejt, és bizonyítékokat találtak egy negyedik római kori hajóroncs létére is, amelyet a 2018-as régészeti szezonban fognak feltárni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05