Egy kivételével mind az enyészeté lett az ókori világ hét csodája
2020. augusztus 24. 17:54 Múlt-kor
Korábban
Az epheszoszi Artemisz-templom
Az itt felsorolt alkotásokat elsőként először a világ hét csodájaként említő Szidóni Antipatrosz nem rejtette véka alá, a listából melyiket tartja a leginkább ámulatba ejtőnek: „Az Olümposzon kívül semmi ily csodálatosra nem tekintett le soha a Nap.”
Mindazonáltal a kis-ázsiai Epheszoszban (a mai törökországi Efes) található templomnak igencsak hányatott sors jutott, ami miatt valójában nem is beszélhetünk egyetlen építményről – Artemisz templomát több alkalommal is újjá kellett építeni.
Az ókori források szerint egy árvíz már a Kr. e. 7. században elpusztította, majd később egy Hérosztratosz nevű, bármi áron hírnévre vágyó gyújtogató áldozatául esett Kr. e. 356-ban, a Kr. u. 3. században pedig a keleti gótok dúlása döntötte romba.
Utolsó lerombolása Kr. u. 401-ben történt, ezt követően nem építették újjá. Maradványaiból igen kevés ismert, ezek nagy része a halikarnasszoszi mauzóleum szobraihoz hasonlóan a British Museumban található.
A templom legpazarabb inkarnációja – amelyről Antipatrosz is írt – fehér márványból készült, a 361 méter hosszú és 55 méter széles épület tetejét 127 oszlop tartotta.
A szentély középpontjában Artemisz istennő szobra állt, amelyhez az olümpiai Zeusz-szoborhoz hasonlóan messze földről is elzarándokoltak a hívek, hogy áldozatot helyezzenek el lábánál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.