Egy évszázadon át érintetlen maradt az elesett francia katona szobája
2020. június 11. 14:26 Múlt-kor
Egy 1918-ban elesett francia hadnagy szülei 1922-ben úgy döntöttek, fiuk szobáját érintetlenül őrzik meg az utókor számára. A ház azóta többször gazdát cserélt a történelem viharainak köszönhetően, így a szoba feledésbe merült – egészen 2014 őszéig, amikor újra felfedezték.
Korábban
Kitüntetések és pisztolyok
Hubert Guy Pierre Alphonse Rochereau hadnagy olyan családból származott, amelynek férfi tagjai Napóleon óta a francia hadseregben szolgáltak. A neves Saint-Cyr katonai akadémia növendéke az egy angol katonai mentőautóban hunyt el 1918. április 26-án, miután a flandriai Loker falucskáért folytatott harcban súlyosan megsebesült.
Miután szülei értesültek haláláról, testének hollétéről további négy évig nem tudtak semmit – ekkor derült ki, hogy a Lokernél létrehozott brit katonai temető egy csendes sarkában nyugszik ő is. Rochereau-t idővel exhumálták, és szülőfalujában, a Poitiers-től keletre található Bélâbre-ban temették újra.
A szülei emellett azt is eldöntötték, hogy a hadnagy szobáját úgy hagyják, ahogy volt távozásakor. Rochereau a harcok során kiérdemelte a francia hadikereszt (Croix de Guerre), illetve a Becsületrend (Légion d’Honneur) kitüntetéseket – ezeket a szülők az ablakpárkányra helyezték, ezen kívül nem változtattak semmit a szobán, mielőtt befalazták volna az ajtaját.
Egy évszázaddal később a ház jelenlegi tulajdonosai kibontották a befalazott ajtót, mert kíváncsiak voltak, mi van mögötte. Azóta a szobának híre kelt a világsajtóban is.
„Olyan, mintha itt megállt volna az idő” – mondta Laurent Laroche polgármester. „Így érezhették magukat a felfedezők, amikor felnyitották az első piramist vagy ősi sírt.”
Rochereau iskolai tankönyvei különböző katonai kézikönyvekkel osztoznak a könyvespolcokon, íróasztalán ott hever megtöltött pipája. Mellettük egy adag brit Gold Flakes cigaretta (a márka ma már csak Indiában létezik), két elöltöltős egylövetű zsebpisztoly, egy bicska és néhány füzet található.
Az íróasztalon egy apró, földdel töltött üveg is áll, rajta egy felirat: „Flandria, földje, amelyen drága gyermekünk elesett, és amely négy éven át megtartotta maradványait.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.