2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Egész iparág épült az állatok tömeges mumifikálására az ókori Egyiptomban

2021. február 19. 08:10 Múlt-kor

Állatmúmia-biznisz

Jogosan merülhet fel Önökben a kérdés: miért balzsamoztak be az egyiptomiak ezer- sőt, milliószámra állatokat? Szalima Ikram szerint ennek többféle oka is lehetett. Az állatmúmia-őrület a XXVI. dinasztia alatt kezdődő, és egészen a római uralom közepéig tartó tetőzésekor a bebalzsamozott állatok túlnyomó többsége ún. fogadalmi múmia volt. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy segítségükkel kapcsolatba léphetnek az istenekkel.

A hiedelemre egy egész iparágat építettek fel. Minden évben zarándokok ezrei keresték fel a Nílus-menti vallási központokat, ahol nagyszabású vallási ünnepségeken vettek részt. A papok előre „csomagolt” fogadalmi múmiákat árultak a látogatóknak, akik aztán elhelyezhették az áldozati állatokat a templomban.

A zarándokok általában valamilyen jól meghatározható okból keresték fel a vallási központokat, hitük szerint ugyanis a templomoknak felajánlott állatmúmiák segítségével elnyerhették az istenek kegyeit. A források arról tanúskodnak, hogy leggyakrabban a családtagokkal vagy ismerősökkel folytatott viták ügyében folyamodtak az istenekhez.

Nem túlzás azt állítani, hogy az állatmúmia-biznisz a kérdéses időszakban egyenesen az egyiptomi gazdaság hajtóerejévé vált, amely sok embernek biztosított megélhetést. Az állatok gondozása, leölése, de még az állatsírok megásása is külön szakemberek feladata volt.

A balzsamozás különös szakértelmet igényelt. A leölt állatokat balzsamozásra fenntartott helyiségekbe vitték, ahol a test felnyitása után vagy kivették a belső szerveket, vagy valamilyen marú hatású szert fecskendeztek a tetembe, esetleg egyszerűen csak megtisztították a szerveit. A testet ezt követően salétrommal kiszárították, majd néhány héttel később gyolcsba tekerték. Ezután átmeneti raktárakban helyezték el a múmiákat, ahonnan egy idő után átvitték az adott állat számára fenntartott katakombákba, amelyeket egészen a plafonig töltöttek meg a bebalzsamozott állatokkal.

A professzionálisan megszervezett állatmúmia-iparág önmagában nem garantálta, hogy a zarándokok ne selejtes árut kapjanak, sőt. A gyakori készlethiány miatt gyakran bóvlit, sárból, tollból, szalmából, faágakból vagy csontból összetákolt múmiautánzatot sóztak a vevőkre.

Szalima Ikram a kutatásai során röntgensugarak segítségével jött rá a trükkre. Elmondása szerint a belső tartalom hiányosságait gyakran a csomagolás túldíszítettségével igyekeztek kompenzálni. Minél szebb kivitelezésű árut vett valaki, annál nagyobb volt rá az esély, hogy silány minőségű termékkel van dolga. A kereskedőknek azonban megvolt az oka rá, hogy átverje a vásárlókat. Az állatmúmia-őrület csúcspontján ugyanis nem rendelkeztek akkora „készlettel”, amely kielégítette volna az egyre növekvő keresletet. Hiába tenyésztették és gondozták erre kijelölt farmokon a múmiának szánt állatokat, néhány faj a kihalás szélére került. 

Thot, a tudomány és az írás istene földi jelképeinek tekintett állatfajoknak kifejezetten rosszak voltak a kilátásaik. A legtöbb múmia az íbiszek közül került ki: az egyiptomiak évente mintegy 10 ezret áldoztak fel a madárból, de Thotot a páviánnal is azonosították. Mindkét faj közel került ahhoz, hogy teljesen kihaljon. A kutatók szerint emellett – bár nem volt közük Thothoz – a héjákra és a sólymokra is nehéz idők jártak.

Mindeközben az egyiptomiak abban a hitben ölték halomra az állatokat, hogy ezzel csak a javukat szolgálják. A leggyakoriabb ölési módszerek közé tartozott a fojtogatás, a koponya bezúzása és a nyaktörés is. A röntgensugaras vizsgálatokból kiderült, hogy az állatok mintegy kétharmadát már néhány órás vagy napos korában ölték meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
KosmúmiaÁllatbalzsamozás. Heinrich Leutemann színezett metszeteEgy papnő ételeket és tejet ajánl fel egy macska lelkénekSzakkarában őrzött íbiszmúmiák
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár