DNS-vizsgálat igazolhatja, hogy Kolumbusz Kristóf valójában portugál lehetett
2017. július 18. 10:38 MTI
A coimbrai egyetem és a lisszaboni műszaki főiskola (IST) munkatársai DNS-vizsgálatokkal próbálják igazolni Fernando Brancónak, az IST professzorának elméletét. A kutató szerint Kolumbusz valójában azonos volt egy Pedro Ataíde nevű portugál hajóssal, akiről úgy tartják, hogy 1473-ban vesztette életét egy tengeri csatában a Sao Vicente-foknál.
Korábban
Branco 2012-ben jelentette meg tézisét a Kolumbusz Kristóf, a portugál nemes című könyvben. Ebben több mint ötven egybeesést sorol fel a két személy életében. A tudós úgy véli: Pedro Ataíde valójában nem halt meg 1473-ban, hanem szerencsésen túlélte az ütközetet, majd nevet változtatott és Pedro Colón lett belőle. A névválasztás pedig onnan jöhet, hogy a csatában egy Culon nevű francia altengernagy oldalán harcolt.
Az elmélet szerint - amelyet elismer a portugál történelmi akadémia is - Pedro Ataídének azért jött kapóra saját hamis halálhíre, mert családját üldözték Portugáliában, miután részt vettek a II. János portugál király meggyilkolására irányuló összeesküvésben.
A kutatócsoport elképzelése szerint az elméletet úgy lehet bizonyítani, ha összehasonlítják Kolumbusz fiának, Hernandónak a DNS-mintáját Pedro Ataíde egyik rokonának DNS-mintájával. Ezért kezdeményezték a portugál hajós unokatestvérének exhumálását az illetékes hatóságoknál, és abban bíznak, hogy a nyár végén megkaphatják az ehhez szükséges engedélyeket. Az azonban egyelőre kérdés, hogy a maradványok milyen állapotban vannak, és alkalmasak-e a mintavételre.
Az általánosan elfogadott teória szerint Kolumbusz Kristóf Genovában született 1451-ben, de a felfedezőt sokan szeretnék magukénak tudni, az elmúlt években számtalan elmélet látott napvilágot arról, hogy valójában honnan származik. 2009-ben például egy spanyol történész állt elő azzal, hogy Kolumbusz Pedro Scotto néven született, és felmenői skótok voltak. Próbálták már bizonyítani, hogy Katalóniában jött a világra, de népszerű galíciai eredetének elmélete is.
A rejtélyhez egyébként Hernando, Kolumbusz fia is hozzájárult, aki 1506-ban elhunyt apjáról írt életrajzában nem tüntette fel annak születési helyét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.