Családja és borzasztó gyermekkora állhatott Sztálin viharos magánéletének hátterében
2020. augusztus 11. 18:47 Herritz Márton
Korábban
Nagy korkülönbség
A vörös cár második feleségét még az első házassága előtt ismerte meg. A nő apjával, Szergej Allilujevvel ugyanis már 1904-ben kapcsolatba került. Egy meglehetősen bizarr legenda szerint Allilujev felesége, aki Szergejnél jóval fiatalabb volt, rendszeresen megcsalta a férjét, és a nő egy ideig Sztálin szeretője is volt, sőt ebből a kapcsolatukból született Nagyezsda is.
Tehát Sztálin későbbi felesége egyben Sztálin törvénytelen lánya is volt, aki 1904 körül fogant, és aki később Sztálinnak két gyermeket szült. E szóbeszédet egyértelműen cáfolják a tények: a lány ugyanis már 1901-ben megszületett, és Sztálin 1904 előtt nem ismerte Allilujevéket.
Edvard Radzinszkij, a diktátor egyik életrajzírója szerint a Sztálin és Nagya közötti szerelmi kapcsolat az orosz forradalom alatt bontakozott ki, akkor, amikor Kerenszkij kormányának hatalma egyre gyengébb lett.
Sztálin bomlasztó tevékenységét a térségben végezte, gyakran Allilujevéknél pihente ki magát, és közben udvarolni kezdett a 16 éves lánynak. Jelentős, 23 év volt a kettőjük közti korkülönbség, Sztálin ekkor már 39 éves volt.
A férfinek mindazonáltal nem sok ideje maradt az udvarlásra, ugyanis a polgárháború alatt folyamatosan úton volt, 1919-ig, az esküvőig nem is tudott sokat találkozni a pár. Ebben a vonatkozásban a házasságkötés után sem történt komoly változás, ugyanis Sztálin újabb és újabb kinevezéseket kapott, és a polgárháború végéig csak elvétve látták egymást. Az ilyen ritka alkalmak egyikén fogant meg Sztálin második fia, Vaszilij. Ő 1921 márciusában született.
Nagya 1920-ban még Lenin irodájában dolgozott, de fia születése miatt kénytelen volt otthagyni a munkahelyét, és „jó bolsevik módjára”, a többi szülő anyához hasonlóan népkórházba vonult. Emiatt kizárták a pártból, és csak (a Sztálint ekkor még pártoló) Lenin közbejárására jegyezték be a „megbízható kommunistát” újra – de csak pártagjelöltként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.