Csaknem 5 kilométerrel vontattak arrébb egy 600 éves mecsetet Törökországban
2019. december 18. 12:30 MTI
Egészben áttelepítették az ősi Hasankeyf 600 éves mecsetjét, a Törökország kurdok lakta délkeleti részében, Batman tartományban lévő 12 ezer éves települést a Tigris folyón épülő óriásgát megnyitásakor fellépő áradás veszélyezteti - adta hírül az Anadolu török hírügynökség.
Korábban
Az 1700 tonna tömegű épületet egy 256 kerekű platón vontatták át a tartomány egy kulturális parkjába, amely 4,7 kilométerre van a mecset eredeti helyétől.
A mecsetet az Ajjúbida-dinasztia idején építették, a 15. század elején - közölte Ali Naci Kösali, az Ilısu-gát kivitelezésében részt vevő állami hidraulikai cég igazgatóságának tagja.
Amint a mecset a végleges helyére került, megkezdjük a hozzátartozó minaret áthelyezését is - mondta Kösali a helyszínen újságíróknak.
Eddig egy 13. századi török fürdőt és öt más építményt telepítettek át egy darabban Hasankeyfből, köztük Zeynel Bey 15. századi, 1100 tonnás, kőből készült türbéjét.
Kösali úgy vélte, hogy az ősi település februárban fog víz alá kerülni az Ilısu-gát vízszintjének emelkedése miatt. A gátat a délkelet-törökországi térség áramellátásának biztosítására építették.
Az újkőkori Hasankeyf térségében található Ilısu-gát építési munkálatai 2006-ban kezdődtek, de 2009-ben a német, az osztrák és a svájci kormány visszavonta a projektre tervezett hitelt, mivel a létesítmény szerintük veszélyezteti a környezetet és kulturális emlékeket.
A gátépítés bírálói szerint az építmény veszélyezteti a térség régészeti emlékeit és még fel nem tárt lelőhelyeit, megváltoztatja az ökoszisztémát, valamint az építkezés miatt számos embernek kellett elhagynia otthonát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap